Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Ez volt a holnap

zt 2015 001aTulajdonképpen semmi meglepő nincs abban, hogy a birminghami Aston Egyetemen a mai nappal olyan tudományos konferenciát hívnak össze, amelynek tárgya a Kraftwerk munkássága, illetve e nem éppen roppant, ám annál jelentősebb életmű hatása az egyetemes kultúrára. Nyilván már első hallásra feltűnik, a Kraftwerk nem átlagos popzenekar. Nem követte saját korának irányzatait, inkább újat teremtett, amikor a hetvenes évek közepén rátalált önmaga igen markáns hangjára, történetének kései szakaszában pedig kifejezetten szembement a trendekkel azzal, hogy a zeneipar robbanásszerűen fejlődő technológiai környezetében is megmaradt a saját maga teremtette hangzásnál, noha művészetének egyik fontos inspirációját mindig is a technológia fejlődése jelentette.

A művészet és a technológia ilyetén összefüggése már magában érdekes lehet a tudomány számára is, ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy az egyébként is egyetemi környezetből kinövő Kraftwerk a dalok zenei megformálásában és azok tárgyválasztásában is letette a garast a tudomány és a művészet együttes szemlélése mellett, már tényleg nincs min csodálkozunk. A zenekar valójában csupán visszatalált saját valódi környezetébe.


Van egyszer egy Düsseldorf

1943 márciusa és júliusa között a Brit Királyi Légierő szisztematikusan bombázta a Harmadik Birodalom stratégiailag nélkülözhetetlen ipari központját, a Ruhr-vidéket. Volt olyan éjszaka, amikor egyszerre 700 bombát szórtak szét a területen, ezekből jócskán kapott a régióban mindig is fontos városnak számító Düsseldorf is. Volt tehát honnan újrakezdeni. Előnyös gazdaságföldrajzi helyzetének köszönhetően a város hamar magára talált, Észak-Rajna-Vesztfália fővárosaként nem csak a régió jelentős központja lett: Németország legnagyobb metropoliszai közé emelkedett. Gazdagságát régóta a vas- és acélgyártásnak köszönheti, emellett országon belül és nemzetközi szinten is a legfontosabb ipari vásárvárosok között szerepel. Ma már az informatikai iparág egyik fellegvára is.

Az ötvenes években tokiói üzletemberek jelentek meg itt, hogy vasércet és acélipari berendezéseket vásároljanak Japán számára, majd az előnyös gazdasági kapcsolatok egyre több vállalatot vonzottak ide az ázsiai szigetországból, így ma Düsseldorf dicsekedhet a legnagyobb lélekszámú Japánon kívüli japán közösséggel is. Frankfurt mellett ez az ország másik pénzügyi központja, ráadásul a német divatipar otthona. Továbbá – és számunkra most ez a legfontosabb – egyetemi központ, amely nem csak a fémipar, hanem az építészet, az ipari formatervezés, az orvostudomány, a divattervezés és a művészetek iránt fogékony diákok tízezreit is magához vonzza.

A Kraftwerkhez fűződő legendák egyike, hogy a zenekar a mai napig ebben a városban működtet egy stúdiót, de csak a beavatottak tudják, pontosan hol. Ez persze a média kifinomult felderítési technikáit ismerve elég hihetetlen állításnak tűnik, két dolog azonban tény: a zenekar és a város újabb kori története összekapcsolódik, és a Kraftwerk valóban meglehetős diszkrécióval működteti zenei laboratóriumát.

Ha összevetjük a várossal kapcsolatban sorolt adatokat, és amit a zenekarról tudunk, máris sejthetjük: nem a puszta véletlen műve, hogy a Kraftwerk életműve nem Münchenben, Stuttgartban vagy Brémában született meg.


Káposzta és rock

„Az első város, ahol Berlinen kívül felléptünk, Hamburg volt. Szörnyen sikerült. Visszamenekültünk Berlinbe” – mesélte egy interjújában Blixa Bargeld, az Einstürzende Neubauten énekese, frontembere, arca, aki tavaly, legújabb lemezük megjelenése apropóján úgy fogalmazott, az elmúlt majd 35 évben a világon mindenütt jobban megértették zenekarát, mint Németországban. Miért? Ha ennek mögé nézünk, jobban megértjük azt is, honnan, hogyan és miért jött a Kraftwerk.

Az első világháború végére széthullott a Porosz Királyság. A Weimari Köztársasággal létrejövő fiatal demokráciát azonban nem egészen másfél évtized alatt porrá zúzta a náci diktatúra, amely aztán újabb világégésbe sodorta az országot és a világot. 1945 után Németországot kettéosztották, a keleti, kommunizmust építő részbe beágyazva ott maradt az amerikai, francia, szovjet és brit megszállási övezetre darabolt Berlin. E város nyugati részében, Neuköllnben, az amerikai szektorban alakult 1980-ban az Einstürzende Neubauten. Az általuk választott megszólalási forma, amely egyfelől egy addig teljesen ismeretlen, felbomló szerkezetű, zajokkal és zörejekkel terhelt zenei szövetet, másfelől olykor közéleti kiszólásokat is felvállaló szövegeket jelentett, nem csak egyszerűen stílus volt: küzdelem az identitásért.

A szabad fejlődésnek induló nyugati országrészben másképp alakultak a dolgok. Keletről az akkor még hatalmas és erős kommunista birodalom figyelt, nyugatról pedig a szabad világ, amely kétszer látta háborúba indulni a németeket. Nyugat-Németországra maradt a felelősség, hogy az újjáépítéssel párhuzamosan tisztázza a német népet, kultúrát, történelmet a náci bűnök alól, és egy demokratikus államot hozzon létre, amely nem jelent többé fenyegetést a kontinens országai számára; Nyugat-Németországra maradt a feladat, hogy megrajzolja és hitelessé tegye a németség új arculatát, amely éppen olyan távolságot tart a kommunizmus ideológiájától, mint a szélsőjobbtól. Ennek elérésére a fiatalok számára nem a politika jelentette a megfelelő eszközt, sokkal inkább hittek a tudomány és a művészet nyújtotta lehetőségekben. Minden régió, minden város, közösség kereste a saját útját. A fentebb említett Hamburgnak a javára kell írni, hogy habár a nyolcvanas években nem értette meg a berlini Einstürzende Neubautent, a hatvanas években előbb rezonált egy négytagú brit popcsapatra, mint annak saját szülővárosa, Liverpool: természetesen a Beatlesről van szó, amely a hamburgi éjszakában talált rá saját hangjára.

zt 2015 001bA hatvanas évekre Nyugat-Németországot is meghódította a pszichedelikus kultúra. Megérkeztek a szintetikus drogok, és velük a különleges, akkor újszerűnek ható zenei kifejezési formák. E viszonylag hosszú, másfél évtizedes erjedési időszakot később összefoglalóan „krautrock”-nak („káposztarock”) nevezték el az újságírók, noha végig egymástól rendkívül eltérő stílusok léteztek egymás mellett: jazzrock, zajművészet, szabad improvizatív zene, experimentális elektronikus muzsika és a többi. Ebben az időszakban tündökölt a kísérletezgető Can, a Neu!, az avantgárd felé hajló Faust vagy éppen a francia kollégához, Jean-Michel Jarre-hoz hasonlóan az űr zenéjét tervezgető Klaus Schultze. És ebben a zenei közegben bontogatta szárnyait a Kraftwerk is.


A mámortól az autópályáig

A zenekar két alapítója, Florian Schneider-Esleben és Ralf Hütter már jelentős zenei-művészeti előképzettséggel a düsseldorfi Robert Schumann Hochschuléban kezdett közösen zenélni, 1970-ben pedig már nem csak rendszeresen koncerteztek: televíziós felvételeken is szerepeltek. Mint például az alább látható videón, amelyen Klaus Dinger dobos egészítette ki a csapatot. (Az a Dinger, aki nem sokkal ezután kiszállt a Kraftwerkből, hogy ugyancsak Düsseldorfban létrehozza a Neu!-t.) Amit a felvételen látunk, az a pszichedelikus jazz és az experimentális elektronikus zene egyféle ötvözete, amely mai füllel akár úttörő törekvésnek is tűnhet, ám akkoriban még nemigen lógott ki a hasonló kezdeményezések közül. Az említett néhány adat utal arra, milyen különleges szerepet töltött be e zenei forrongásban az ilyesféle produkciókat tucatjával felsorakoztató Düsseldorf. A krautrock nem egy adott területen feltűnő jelenség volt, tisztességesen folyt a kísérletezés odalent Münchenben is, ám bázisát elsősorban Alsó-Szászország nyugati része és Észak-Rajna-Vesztfália városainak, elsősorban az egyetemek közönsége adta. Ezek közül is kiemelkedett az ipari és informatikai fejlődésben, a tudományokban és a művészetekben egyaránt élen járó Düsseldorf.

A Kraftwerk születését, stílusának formálódását tehát alapvetően meghatározta egy olyan, főleg az egyetemi közönséggel jellemezhető társadalmi környezet, amely túl akart lépni a történelmi hibákon, tévedéseken, és új identitását erősen futurista szemlélettel egy olyan világban kívánta megtalálni, amely a tudomány, a művészet és az ütemesen fejlődő technológia segítségével alakítható ki. Ez tükröződik vissza az érett Kraftwerk munkásságában is.


DADA, expresszionizmus, minimalizmus

Az elemzők egybehangzó véleménye szerint ez az érett Kraftwerk 1974-ben született meg, amikor kiadta negyedik, Autobahn című lemezét. Ezen album megjelenésével együtt gyökeresen változik meg az együttes zenéje, dalainak tárgya és a Kratwerk megjelenése.

zt 2015 001cA zenében a korábban hangsúlyos klasszikus hangszereket, mint a fuvola vagy az ütősök, már szinte teljesen kiszorítják az analóg szintetizátorok. Hogy ez mennyire meghatározó a Kraftwerk munkásságában, jól jellemzi az a tény, hogy – mint arra cikkem elején már utaltam – ehhez a hangázáshoz később, a digitális technológia kínálta lehetőségek megsokszorozódásakor is ragaszkodott a zenekar. Mint ahogyan az ugyancsak az Autobahnon létrehozott minimalista szerkesztésmódhoz is. Az egymásra épülő, egyszerű szólamok, az osztinátós technika, a végtelenségig ragozott rövid szekvenciák ma már a Kraftwerk muzsikájának nélkülözhetetlen részei. Ugyanígy az analóg szintetizátorokkal létrehozható zajok, zörejek, illetve a dalokba épülő gép- és eszközhangok: a telefoncsörgés, a tárcsázás hangja, frekvenciakeresés egy régi rádiókészüléken, torzított beszédhang, morze, szívhang gépi mérőeszközön keresztül stb., amelyek nélkül a Kraftwerk nem lenne az, ami.

Az Autobahntól kezdve a zenekar tudatosan törekedett arra, hogy dalaiban rendre a háború után épülő új világ – elsősorban technológiai és tudományos eredetű – berendezései, kellékei, tárgyai jelenjenek meg. A DADA ready-made trükkjét alkalmazták: egyszerűen fogtak egy kész tárgyat (ez lehetett éppenséggel a városi arculatot meghatározó neonvilágítás, az EKG gép, mint technológiai vívmány, a vitaminok rendszere stb.), és a közlő-befogadó kontextusba beemelve művészeti alkotássá lényegítették. Mi más is szerepelhetett volna elsőként ebben a sorban, mint az autópálya (Autobahn), amelynek alapötlete éppen a német agyakban fogalmazódott meg még 1921-ben, hogy aztán az első mai értelemben vett autópályát is itt adják át 1932-ben?

E lemeztől változott a zenekar imázsa is. A lemezborítók, a koncertdíszletek, a plakátok megszerkesztésében egyre fontosabb lett a piktogramszerű fogalmazásmód. Az arculatban ugyanakkor olyan elemek is megjelentek, amelyek a két világháború közötti (elsősorban német) művészetben, nagyrészt a filmes expresszionizmusban, a konstruktivizmusban és a Bauhausban gyökereztek.

Az innentől kialakított zenei és képi formanyelvhez, mint említettem, a Kraftwerk azóta is ragaszkodik. A két világháború közötti avantgárd eszközeiből, a hetvenes évek minimál zenéjéből, az elektronikus zajművészetből és a robotos sci-fi filmek látványelemeiből sikerült kialakítania a mindenkori modernség művészi nyelvét. És ez működik. A számítógépes technológia az azóta eltelt csaknem negyven év alatt óriásit fejlődött, a digitális szintetizátorok könnyebben kezelhetők és kifinomultabbak mint az analógok, és általában, egész környezetünkben megszokottabb, természetesebb az informatika jelenléte – a Kraftwerk mégsem tűnik porosnak, egy-egy megszólaló dala hallatán még mindig úgy érezzük, hogy a jövőbe kalauzol el bennünket.


Mi vagyunk a robotok

A Kraftwerket a legszélesebb nyilvánosság az 1978-ban megjelent The Man-Machine című lemezéről ismeri. Ezen már nem egyszerűen újszerű vagy jó dalokat sikerült közreadniuk, hanem olyan világslágereket, amelyek azóta bekerültek a popzene örökzöldjei közé, és számtalan feldolgozást értek meg. Ezek közül is a legismertebb az A és a B oldal nyitódala, a The Robots, illetve a The Model. E sikerek részben a vérfrissítésnek köszönhetőek: az együttessel már régóta együtt dolgozó Karl Bartos e dalokkal jelentkezett először társszerzőként.

zt 2015 001dA lemez címválasztása (The Man-Machine = Az ember-gép) nagyon egyszerűen érthető üzenet. Itt válik leginkább nyilvánvalóvá, hogy az a Kraftwerk, amely a tudományos-technológiai fejlődésbe vetett hittől átfűtötten hozza létre művészetét, látja e fejlődés lehetséges zsákutcáit is.
Ilyesmire volt már példa a nukleáris energia hasznosításának előnyeit és veszélyeit tárgyaló, az Autobahn után megjelenő Radio-Aktivität című albumon is, ám a Man-Machine-en felvetett problémák inkább társadalomfilozófiai, szociológiai és pszichológiai jellegűek. És ezek kifejezését az alkotók a két világháború közötti modern német művészet ikonjaira utalással tették erőteljesebbé.

A kibernetika, a mesterséges intelligencia kutatása népszerű téma volt a kor sci-fi irodalmában (nem beszélve a számítógépek világáról, amely az Apple két évvel korábbi bemutatása után vált egyre több ember számára elérhetővé, és amelynek a Kraftwerk a következő, 1981-es, Computerworld című lemezén állított még életében örök mementót). Az ezzel kapcsolatos víziókat a Kraftwerk összekapcsolta egy másik, sokkal korábbi alkotói látomással: Fritz Lang Metropolis című filmjével, amely a német filmes expresszionizmus legnagyobb hatású műve. (Inspiráló erejének egyik bizonyítéka, hogy például a Queen együttes is e film egyes képsorait használta fel a Radio Ga-Ga című számhoz készített klipben.) Az utalásokat nehéz nem észrevenni, hiszen a Man-Machine A oldalának harmadik dala a Metropolis címet viseli; erre utal az album címválasztása és a lemezborítón látható négy zenész sminkje is, amely egyszerre idézi a Lang-filmben látható arcokat és azokat a kiborgokat, amelyek mind gyakrabban tűntek fel akkoriban a tudományos-fantasztikus filmekben. Érdemes figyelmet fordítani a zenészek által megformált karakterek öltözékére, a lemezborítón használt színekre, betűtípusokra és más grafikai eszközökre: a náci propagandaplakátok kliséi köszönnek vissza. A zenekart e képi világ kialakításában elsősorban a német Bauhausszal is kapcsolatokat ápoló szuprematizmus inspirálta, a hasonlóságot a propagandaképekkel azonban nehéz volna eltagadni. Már csak azért is, mert Göbbels igen sokat tanult a sztálini propagandarendszerből, amely viszont előszeretettel használta saját céljaira a Szovjetunióban is gyorsan terjedő avantgárd módszereit, így a szuprematizmusét is.

Mit jelent mindez? Azt, hogy az alapvetően futurista attitűddel rendelkező Kraftwerk művészetében mégis ott bujkált a szorongás a múlt miatt. Ne feledjük: 1978-ban vagyunk, mindössze 33 évvel, vagyis pontosan egy emberöltővel a világháború után, a hidegháború kellős közepén, és mindössze két évre a Reagan-korszaktól, amely a nemzetközi fenyegetettséget csillagháborús tervekkel is súlyosbította. Ebben a kontextusban az individuum aggodalma a technológiai robbanás miatt többszörösen árnyalt: nem csak az ember-géppé válás réme fenyeget (amely a Harmadik Birodalomban már megvalósult, és amelyre a kapitalizmus újabb szakasza a maga módján újra rákényszerítheti az egyént), hanem az is, hogy az ember alkotta technikai világ az ember ellen fordul. Bizony, ilyen összefüggésben elénekelni, hogy „mi vagyunk a robotok”, más fénytörést kap.


Ezt analizáld!

Egy vaskos tanulmánykötet is kevés volna annak a mostaninál alaposabb vizsgálatára, hogy miképpen hatott a tudomány a Kraftwerk életművének kialakulására, és hogy hogyan hatottak vissza a dalok, albumok, klipek, koncertek a társadalomra, azon keresztül pedig a kultúrára és a tudományra. Ahogy valószínűleg ez a mostani konferencia is kevés lesz. Arra azonban nagyon is megfelelő ez a két nap, hogy az ügy komolyságára irányítsa a figyelmet. Az elektronikus zenével foglalkozók legtöbbje régóta ténynek tekinti, hogy bizonyos értelemben a Kraftwerk köpönyegéből bújt ki, így elérkezett az idő, hogy az életmű hatását a popzenén túl is megvizsgáljuk. Még ha ez nyilván csak a kezdete is egy hosszú folyamatnak.

#  Kerékgyártó György, 2015-01-21

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére