Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Ha már retró, tessék: a Kacsatánc

zt 2014 001aÓriási szerencséje volt Louis van Rijmenantnak, amikor a hetvenes években éppen abba a devosi kocsmába tévedt be, ahol Werner Thomas harmonikás szórakoztatta a vendégeket. Hogy mit keresett a belga producer Svájcban, azt nem jegyezte fel a történetírás, az viszont tény, hogy ennek köszönheti egzisztenciája megszilárdulását.

Rijnemant a zenei iparban utazott – nem túl nagy sikerrel. Az Intervox nevű cég élén szerzett tapasztalatokat, majd 1973-ban megalapította az Eurovox vállalatot, amelynek nevét nem érdemes a korszak gigasztárjai által elkészített lemezek borítóján, címkéjén keresni. Az Eurovox ugyanis a Moncsicsit áruló magyar fröccsöntők, a Sandokan-posztert kínáló trafikosok és a vásárokban tévére való porcelán Ludas Matyival üzletelő kereskedők útját választotta a zenei bizniszen belül: kevés ráfordítással csinálni valamit, ami gyorsan hoz némi pénzt. Ha nem is olyan vagyonokat, mint egy rendes befektetéssel megcsinált Beatles vagy Led Zeppelin, de hoz. A kiadó portfólióját tehát felejthető karácsonyi albumok, tánclemezek (elsősorban kislemezek) alkották, és nem nagyon hihetnők, hogy emlékszik még valaki a vállalat úgynevezett sztárjaira sem, például a németül búgó Marc Dexre, a Beatles-átiratokat játszó François Glorieux-re vagy éppen Juul Kabasra.

Rijemant abban a bizonyos devosi étteremben egy olyan dallamot hallott meg, amelyet Thomas már 1963 óta játszogatott, rendszerint kivívva a bent üldögélők elismerését. A belga producer megérezte a tutit, és jó alkut ajánlhatott a harmonikásnak, mert innentől kezdve a dal a világon mindenütt Thomas–Rendall-szerzeményként jelent meg (Terry Rendall volt Rijemant szerzői álneve), forgalmazói jogai pedig – az Egyesült Államokat, Nagy-Britanniát és Hollandiát kivéve – a világon mindenhol őt illették, illetik.

Ja, és a dal, amiről szó van, a Kacsatánc (Der Entertanz).


Kacsa, csibe, kismadár

Hogy a Kacsatánc valódi szerzője ki lehet, homályba vész. A témának szakirodalma nincs, egy angol nyelvű wikipédiás szócikk létezik, amelynek vonatkozó passzusait a derék, lelkiismeretes és szakmailag alapos bloggerek a copy–paste nevű kifinomult módszerrel integrálják saját műveikbe, így elsőre úgy tűnhet, hogy mégis rengetegen és rengeteget írtak a Kacsatáncról. E szócikk egyébként óvatosan fogalmaz, csak annyit említ, hogy állítólag egy Oktoberfestre készült ivós nótáról van szó, bár ennek nem sok nyoma van a német irodalomban.

Annyi azonban tény, hogy a dal számos feldolgozást megért. Egyes piacokon az instrumentális verzió terjedt, máshol szöveget írtak rá, ennek megfelelően hol a „kacsatánc”, hol a „csibetánc” vagy a „madárkák tánca” szerepelt a címben, természetesen az adott nyelvre átültetve. Érdemes végigsuhanni néhány emlékezetes példán.

Ha nem hisszük el, akkor is létezik egy olyan város Hollandiában, hogy Sint Willebord, amelynek De Kroon nevű kocsmájában kezdett el játszani a hatvanas években a De Electronica’s nevű trió. A nevük alapján akár az éppen kibontakozó német elektronikus zene, a Krautrock holland követői is lehettek volna, de nem azok voltak: mulatós zenét játszottak, nagyjából a mi 3+2-nkhöz lehet hasonlítani őket, és – a már említett svájci Thomashoz hasonlóan – többnyire helyi sikereket könyvelhettek el. 1980-ban aztán ők is találkoztak a Der Entertanzcal, amelyet De Vogeltjesdans címen lemezre rögzítettek, és ezzel hosszú időre fel is ültek a toplistákra. Nekünk, magyaroknak nem okozhat nagy meglepetést a felvétel, hiszen a hazai médiában is ez forgott „eredeti” felvételként.


Lettországtól Koreáig

Szórakoztató lehet viszont az az 1982-es változat, amely – az akkor még a Szovjetunió részét képező – Lettországban készült. Az itt látható tévés felvételen lett színészek, énekesek tolmácsolják a művet, láthatóan egy családoknak készült műsorban. A felvétel érdekessége az, hogy mindezt nem orosz, hanem lett nyelven teszik, ami tanulságos adalékot jelenthet „a balti államok a szovjet birodalomban” téma kutatói számára.

Legalább ekkora kultúrsokkot tud okozni, ha megnézzük a török verziót. Noha Törökország az Oszmán Birodalom 1918-as összeomlása óta igyekszik nyugatra nyitott országgá válni, úgy tűnik, a muszlim–keresztény kölcsönös értetlenség sokáig lehetetlenné tette a Kacsatánc ottani importját, amely végül is napjainkra jelent meg Mikes Kelemen kényszerűen választott hazájában, és rögvest egy nagyon cool táncanimációhoz szolgált alapul. A képnek nem sok köze van a kacsához vagy a csibéhez, de ki tudja, talán sikeres a török fiatalok körében.

A románok nem cifrázták a dolgot, a legkisebbeket célzó animációt készítettek a kliphez, ennek megfelelően gyerekkel énekeltették fel a dalt, és ugyanígy jártak el a lengyelek is.

Így a románok:

Miközben a lengyelek:

Ezt a vonalat vitték tovább a brazilok is, azzal a különbséggel, hogy itt rajzfilmfigurák helyett bohócok és madárbábok éneklik, táncolják a jól ismert nótát. Az 1983-as koreai felvételen énekes és gyerekek együtt tolmácsolják a fiatal nézőknek a Kacsatáncot. A felsorolás végéről nem maradhat el a francia változat, amely annyira jól sikerült, hogy az ember sajnálja, miért nem ezen a nyelven terjedt el eredetiben.

A brazil változat:

Kacsatánc Koreában:

És a francia verzió:


Csiripelő madarak

Természetesen Magyarországon is átsöpört a Kacsatánc-divat, nagyjából ugyanakkor, amikor a szocialista blokk más országaiban is, például a már említett Lettországban: 1982-ben. Ekkor rögzítette kislemezen a népszerű Záray-Vámosi énekes házaspár a nótát (a B oldalon A boldog órák című szerzemény szerepelt), Csiripelő madarak címmel, amely aztán a hazai köztudatban egyszerűen csak így terjedt el: Kacsatánc.

E lemez érdekessége, hogy eredetiként a holland verziót, tehát a De Electronica’s De Vogeltjesdans című dalát említi, amely tény egybecseng azzal, hogy – mint már említettük – a magyar szövegű verzióval párhuzamosan a holland instrumentális változat futott a hazai televízióban és a rádióban.

A magyar dalszöveget Vándor Kálmán jegyezi, akinek nevéhez számos más sláger is fűződik. Vándor a negyvenes években sportújságíróként kezdte a pályáját, 1956-ban ment nyugdíjba, onnantól teljesen a szövegírásnak élhetett. Mivel korábban a Magyar Rádió olasz szerkesztőségében is dolgozott, és figyelemre méltó verselői technikával áldotta meg az ég, nem okozott gondot számára a hatvanas évek olasz slágereinek tetszetős átültetése. Ha tudnék hinni még, Ciao, ciao, bambina, A szívem egy vándorcigány, Mit remélsz?, Egy hamvasarcú kisgyerek – mind az ő fordítása. A szerző érdeme, hogy habár a magyar szöveg sem próbál rilkei mélységekbe leásni, könnyedsége mellett is sikerült elkerülnie a debil idétlenkedést. Egy vicces kis dal született, amelyet épp úgy lehet madárnak öltözve táncolni óvodai ballagásokon, mint kapatos állapotban, hajnali háromkor egy lagziban, közvetlenül a vonatozás előtt.

 

#  Kerékgyártó György, 2014-04-10

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére