Zene, szöveg, síri csend

zj 2014 002aA komolyzenei koncertrepertoárt végignézve teljes joggal feltételezhetjük, hogy a muzsikusok nagy részét arra tanították, képzeletbeli zászlajukat vagy címerüket a „Csak a halott szerző a jó szerző!” jelmondattal ékesítsék. Az okokat most hagyjuk, a lényeg, hogy ebből következően elmondhatjuk: az előadók jobban szeretik azokat a szerzőket, akik már nem élnek.

Ezt eddig is tudtuk.
Azt viszont nem is sejtettük, hogy ugyanígy viszonyulnak a közönséghez is!
Csak ezt eddig titkolták!

Én is csak akkor jöttem rá, amikor megláttam a Budafoki Dohnányi Zenekar tavaly őszi programajánló kiadványát, melynek címlapján Fülei Balázs zongorista egyfajta coming outot követett el, finoman jelezve, hogy ő a többséghez képest más úton jár.
Egészen pontosan azt mondta:
„Szeretem, hogy a közönség él és mozog.”

E mondatból az sejlik fel, hogy a többiek viszont nem.
Nincs mit csodálkozni: köhécselünk, fészkelődünk, zajongunk, zavaró tényező vagyunk.
Épp ezért meg sem lepődhetnénk, ha tényleg kiderülne, hogy a zenészek többsége csak tessék-lássék koncertezik a Műpában, a Zeneakadémián, ilyen-olyan hangversenytermekben, mert idejük java részében szívesebben muzsikálnak sírkertekben, patológián, próbababa-raktárban, s karrierjük csúcsának azt tartanák, ha egy repülőgép-szerencsétlenség helyszínén a becsapódást követő percekben (de mindenképpen a zajok elültével) tolmácsolhatnák a zeneirodalom gyöngyszemeit.

Na, jó, ne merészkedjünk messzire, nagy valószínűséggel az előadóművészek is viszonylag normális életet élnek. Próbálnak, gyakorolnak, turnézgatnak, bevásárolnak, ügyintéznek, teszik dolgukat, mozgásuk lekövethető. És ha némelyikük életvitelében van is egy-egy furcsaság (netán nekrofíliára vagy agalmatofíliára utaló jeleket észlel magán), nem tekinthetjük őket en bloc deviáns népségnek.

Persze ettől még lehet egy zenész mizantróp.
És egy címlapszerkesztő is írhat hülyeséget.

#  -krl-, 2014-04-22

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére