Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

A dobosok visszaszólnak

zj 2014 001aMiképp a Nagyon komoly zenei kalauz című könyvben összegyűjtött muzsikusviccekből kiolvasható, a zenészfolklórban a brácsások azok, akik úgy mesterségbeli tudásukat illetően mind intellektuálisan enyhén szólva szerény képességekkel bírnak, a róluk szóló élcek külön kategóriát képeznek, és a hangszerenkénti megoszlást tekintve elmondható, hogy leginkább rajtuk röhög a szakma.
Legalábbis a szomorúzenészek.

Mert ha nem is állnak holtversenyben velük a képzeletbeli dobogó legfelső fokán, de a könnyűzenében a dobosok azok, akik a zenésztársak legkedveltebb céltábláivá váltak. A poénok az ő esetükben jellemzően arra épülnek, hogy a kollégák igencsak megkérdőjelezik felfogóképességüket és ritmusérzéküket, s úgy általában: szakmailag nem tekintik magukkal egyenrangúnak őket.

Hanem, a brácsásokkal ellentétben a dobosok megunhatták a piszkálódást, ugyanis most már eléggé erősen megvetette lábát egy vicc (vagy inkább egy aforizma), amely szembemegy a trenddel. Így hangzik:

A színpad olyan, mint a sakktábla: hátul a király, elöl a parasztok.

A muzsikusok közt keringő dobos-alázó viccek mennyiségéhez képest persze ez még csak egy hervatag próbálkozás, a bandákban a zrikálást illetően valószínűleg továbbra sem fog felborulni az erőegyensúly, s alighanem a viccek analizálásával foglalkozó szakemberek sem kezdenek egyhamar paradigmaváltásról értekezni.

Ugyan elképzelhető, hogy az első fecskét hamarosan követi a többi, és a dobosok újabb viccekben aratnak majd erkölcsi győzelmet, de azt hiszem, nem kell félteni jóindulatú zenésztársaikat sem; felveszik ők a kesztyűt, és minden egyes próbálkozásra válaszképp újabb és újabb gonoszkodó poénokkal folytatják a piszkálódást.
Jó okuk van arra, hogy magabiztosan vágjanak bele a verbális fegyverkezési versenybe.
Hisz a dobosok, mint az közismert, úgysem tudják tartani a tempót.

#  -krl-, 2014-03-12

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére