Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Tájékoztató

  • A Kultifilter egy magánszemélyek által útjára indított és gondozott weboldal, mely azzal a célból jött létre 2012-ben, hogy az oldal szerzői ezen a felületen osszák meg véleményüket (jellemzően) valamely kulturális alkotásról, eseményről, jelenségről.

    Az oldal készítői a látogatók személyes adatait nem gyűjtik, nem kezelik, nem továbbítják. Az oldal nem használ sütiket (cookie-kat) és semmilyen módon nem azonosítja a látogatókat.

    A Kultufilter.hu weboldalon olvasható anyagokhoz 2018. március 31. után csak a Kultifilter Facebook-oldalán lehet hozzászólni.

    Az oldalon megjelenő anyagok a szerzői jogi törvény védelme alá esnek, ugyanakkor a weboldal üzemeltetőivel folytatott egyeztetést követően, a Kultifilter.hu oldalra való hivatkozással (továbbá adott esetben a szerző nevének feltüntetésével) szabadon felhasználhatók.

    Az írások átvételével kapcsolatos kéréseket, valamint az egyéb észrevételeket, üzeneteket, kéréseket a Kultifilter készítői az alábbi e-mail címen fogadják:

    email

Ha ez is opera… (Rued Langgaard: Antikrisztus)

zf 2018 002aA dán zeneszerző, Rued Langgaard (1893–1952) nevével akkor találkoztam először, amikor a YouTube-on megtekintettem a Per Nørgård*-ral készült interjút, amelyben elmeséli, miként lepődött meg Ligeti György, hogy ő „egy Langaard-epigon”, mert ez a későromantikus zeneszerző – a Szférák zenéje című monumentális művében  már 1918-ban alkalmazta a cluster (hangfürt) technikát! Az élvezetesen elmesélt történet hatására beszereztem a mű felvételét, s meghallgatásával nagy élményben részesültem: Langaard alapjában véve későromantikus zenéjében számos kifejezetten korát megelőző hangzásban gyönyörködhettem.

Alapjában véve emiatt vettem meg most egyetlen operája, az Antikrisztus DVD-felvételét.

Talán először az „opera” műfaji megjelölésnél kell megállnunk egy pillanatra. A Párizsban élő finn zeneszerzőnő, Kaija Saariaho egyszer kinyilatkoztatta, hogy ő sohasem fog operát írni, majd miután megismerte Messiaen Assisi Szent Ferenc operáját, így szólt. „Ja, ha ez is opera, akkor én is írok egyet” (írt is, nem is egyet). Ez a kis történet jutott eszembe az Antikrisztus megnézésekor: „… ha ez is opera”. Mert Langgaard műve már a zeneszerző által írt szövegkönyvében sem hasonlít a hagyományos operákra, nincsen izzó szerelem, nincs fondorlatos cselszövés (ne feledjük a tréfás, de kétségtelenül találó általános librettó-leírást: a szoprán és a tenor egymásba szeret, aminek a bariton nem örül); statikus jelenetek, hosszas, filozofáló (leginkább az erkölcsök romlásáról szóló) fejtegetések váltják egymást. Persze, ha meggondoljuk, a nem szerelmi szálat bonyolító operatörténetek nagy része kifejezetten moralizáló (nem ritkán közvetlenül vallásos) témájú (csak egy kis ízelítő az ismertebbekből: Schönberg: Mózes és Áron, Poulenc: A karmeliták párbeszédei, Pizzetti: Gyilkosság a székesegyházban, Messiaen: Assisi Szent Ferenc, Ligeti: Le grand macabre).

Langgaard 1921 és 1923 között készült el operája első változatával. A művet benyújtotta az elsősorban operákat előadó Dán Királyi Színháznak, ahol – 2 évig tartó tárgyalássorozat után – visszautasították, elsősorban az őrült (az angol nyelvű kísérőfüzet szóhasználatával: foolish) librettó miatt. Langgaard, aki nem csak a zenét, de a szöveget is alkotta, nekilátott és alaposan átdolgozta darabját, majd 1930-ban benyújtotta az új verziót. A történet megismétlődött, hosszas ide-oda küldözgetés után 1935-ben megérkezett az újabb elutasítás, ezúttal is a szövegkönyvre hivatkozva. Igaz, másodjára már valamivel finomabban fogalmaztak, „mindössze” alkalmatlanságot (unsuitability) állapítottak meg.

Milyen is ez a szöveg? Az alapkoncepció – az első világháború után talán nem is egészen alaptalanul – a világ romlásának hirdetése, a (keresztény) hitének elvesztésével reménytelen élvhajhászásba menekülő emberiség bemutatása. Ebben a zűrzavaros közegben jelenik meg az Antikrisztus (Lucifer teremtménye), ha nem is fizikai valójában, hanem több szimbolikus alak képében. Természetesen az, hogy ezzel a világlátással egyetértünk-e vagy sem, kérdéses lehet, s mindenki megadhatja rá a saját válaszát. De az mindenképpen nehezíti a szövegkönyv befogadhatóságát, hogy Langgaard – akár szándékosan, akár ügyetlenségből – telerakta a szöveget nehezen értelmezhető költői képekkel, szimbolikus, misztikus frázisokkal. Számomra a második jelenet szövege a legérdekesebb, ebben a Nagyokat mondó száj (The Mouth Speaking Great Things), az Antikrisztus egyik megtestesülése sorol föl rengeteg szlogent, közhelyet. S bizony ezek nagy részét ma, közel száz év elteltével is gyakran halljuk beszédekben, kommentárokban, vagy éppen ostoba hirdetésekben. De ugyanígy máig érvényes az az ítélet is, amelyet Langgaard a Jelenések könyvéből ismert Nagy Paráznáról mond.

Aztán az opera végén Isten megsemmisíti az Antikrisztust, és a záró Ephphatha (Nyílj meg)** kórusban helyreáll a világ rendje…

Az operaházak programján meglehetősen sok olyan opera szerepel, amelyek librettója – hogy finoman fogalmazzak – hagy némi kívánnivalót maga után, de ragyogó zenéjük garancia a túlélésükre. Langgaard zenéjének minden pillanata magán viseli a zeneszerzés valamennyi rejtelmét ismerő szerző keze nyomát. S ami különösen izgalmassá teszi: az alapvetően későromantikus kompozícióban időnként megjelenő, évtizedekkel előremutató megoldások sora. Az izgalmasan hangszerelt nyitány, a Nagy Parázna és a Hazug izzó kettőse, vagy az emelkedett zárókórus önmagában is operagálák ünnepelt részlete lehetne.

Csak a zenére koncentrálva nehezen érthető, hogy az opera első teljes előadására csak jóval Langgaard halála után, 1980-ban került sor, az első lemezfelvétel pedig 1986-ban jelent meg. Nyilvánvaló, hogy az Antikrisztus nem tartozik az operairodalom legnagyobb csúcsai közé, de azért sok olyan, folyamatosan műsoron tartott darabot tudnék megnevezni (persze nem teszem!), amelyeknél jóval figyelemreméltóbb alkotás.

A Dacapo Records felvétele három 2002-es koppenhágai előadás nyomán készült. Az énekesek valamennyien maradéktalanul helytállnak mind a zenei megvalósítás, mind a színészi ábrázolás tekintetében. Minden dicséretet megérdemel a Dán Nemzeti Szimfonikusok hatalmas zenekara, s a mindvégig biztos kézzel irányító karmester: Thomas Dausgaard.
A rendezés szellemesen igazodik a „cselekmény” megkívánta kvázi-statikusság igényéhez, a jelmezek szándékoltan egyszerűek, a komor fekete ruhák világából csak a Nagy Parázna égővöröse és az angyal hófehérje emelkedik ki (bár ez utóbbinál a hátizsákként feltett, naturalisztikus szárnyaktól szívesen eltekintettem volna). A színpadi megvalósítás dicsérete mellett meg kell azonban jegyeznem, úgy érzem, az Antikrisztus nyugodtan előadható szcenírozás nélkül is. Hátha valaki kis hazánkban is kedvet kap hozzá…

*1932-ben született kortárs dán zeneszerző
**Jézus szavai, amikor meggyógyítja a süketnémát, Márk, 7:34

  Rued Langgaard: Antikrisztus
Sten Byriel, Anne Margrethe Dahl, Helene Gjerris, Poul Elming, Susanne Resmark, Camilla Nylund, Jon Ketilsson, Johnny van Hal és John Lundgren – énekesek
Danish National Choir
Danish National Symphony Orchestra
Karmester: Thomas Dausgaard
Rendező: Staffan Valdemar Holm
Dacapo Records, 2010

# Waczak, 2018-09-29

Vissza a tetejére