Az éjszaka zenéje az ezredfordulón (Tihanyi László: Árnyjáték)

zf 2014 007aTIHANYI LÁSZLÓ:
Árnyjáték
Atte

Csalog Gábor, Déri György, Klenyán Csaba
UMZE Kamaraegyüttes

BMC CD 027

*

Tihanyi Lászlótól nem idegen a humor, azonban ez a lemez egyértelműen a komponista komoly, sőt komor zeneszerzői oldalát mutatja meg. Az 1996-ban keletkezett Árnyjáték három hangszerre (klarinétra, zongorára és csellóra) írt, felkérésre készült, 10 rövidebb tételből álló kamarazene, ami címének megfelelően az életnek inkább az árnyékos oldalát idézi meg. Ez a darab inspirálta aztán az UMZE Kamaraegyüttes számára komponált Attét, ami szintén ebben a hangulati világban mozog. Az 1999-ben a BMC kiadónál megjelent szerzői lemezről mindkét művet avatott előadók produkciójában ismerhetjük meg: az Árnyjátékot Csalog Gábor, Déri György és Klenyán Csaba elmélyült és értő tolmácsolásában hallhatjuk, az Atte pedig az UMZE Kamaraegyüttes előadásában szólal meg.

Az Árnyjáték első tételében megszólaló két, majd később három hangszer mintha csak három magányos hang lenne, nemcsak egymás, hanem önmaga számára is; még egy-egy instrumentum különböző kifejezési módjai is elkülönülnek egymástól. A szólamok később aztán közelednek egymáshoz, átveszik egymás ötleteit. Érdemes megfigyelni a zongora kezelését, amiben élesen elkülönül az ütőhangszer-szerű és a dallamjátszó kifejezési mód. A műnek egyébként is jellemzője az állandó szembeállítás, a hol ritmusban, hol hangerőben, hol pedig hangszínben megjelenő kontrasztok, ellentétek gyakran igen nagy sebességgel következő váltakozásai, melyek különösen a klarinét és a cselló kadenciájában szembetűnőek. Ugyanilyen szembetűnő a teraszos dinamika használata is; Tihanyi ötletesen keresztezi a hangszerek modern és tradicionális játékmódjait, melyek szervesen illeszkednek a műbe.

Hideg, kietlen világot tár elénk a szerző, olyan érzést keltve, mintha csak emlékek töredékei ködlenének elő a múltból, hogy keserűen elmerengjünk a régvolt dolgokon. A hangulat sötétsége mellett a darabban van egyfajta széles elbeszélő jelleg is, bár nem programzene-szerűen, inkább olyan érzetet keltve, mintha séta közben elgondolkodnánk a világon. Legszebben ez a 6. tételben, a zongora kadenciájában jelenik meg.

A felvétele hangminősége – ahogyan azt már megszokhattuk a BMC kiadótól – kiváló, még az olyan ötletes hangszín-keverési gondolatok is teljes szépségükben tudnak kibontakozni, mint a 9. tételben megjelenő átmenet, amikor a cselló hangszíne lassacskán átúszik a klarinét hangzásába. A tétel címe sokat sejtető: A könnyek fagyott tava (bár ebben a „fagyott” tóban is felsejlenek még sodró hullámok, például az 5. perc környékén).

A lemez második darabjaként elhangzó Atte továbbvezet ebben a fagyott, dermedt, kietlen világban. Az első tételben újra megjelenik a szétforgácsolódás, a hangzástér pedig szétfeszül mind a mély mind a magas hangok felé. A második tétel ugyanebben a hangulatban kezdődik, kopogó léptekkel, sötét tapogatózással, éles, durva gesztusokkal. Amikor 3 perc után csak a dobbanások maradnak meg, a feszültség már olyan fokú, hogy nem engedi ellankadni a figyelmet. Tihanyi apró, változatos motivikus sejtekből építkezik, amelyek folyamatosan módosulnak, de fejlődés helyett inkább csak burjánzanak. A szerző nagyon szereti a hullámzó, szüntelenül változó hangzásokat, s ez a 4. tételben is fontossá válik: a hullámzás folytonosan érzékelhető, így a mű végén sem találunk nyugvópontot, nem kapunk feloldást, marad a kétely és a csöndes gyötrődés.

#  Sipi, 2014-09-18

(A cikk a szerző weboldalán is olvasható.)

Kapcsolódó elemek

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére