Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Vigyázat, forró! (Mahler: I. szimfónia / NFZ)

zf 2014 005aMAHLER: Symphony No.1

Hungarian National Symphony Orchestra
Zoltán Kocsis

BMC CD 188

*

Ha áttekintjük a Nemzeti Filharmonikus Zenekar tekintélyes hangfelvétel-könyvtárát (vegyük figyelembe az Állami Hangversenyzenekarként töltött évtizedeket is), azt láthatjuk, hogy Gustav Mahler művei gyakorlatilag teljesen hiányoznak belőle! A zenekar évtizedekig meghatározó karmesterével készült beszélgetőkönyv, a 13 találkozás Ferencsik Jánossal (1984) diszkográfiája sem tartalmaz egyetlen ilyen lemezt sem. Kobayashi Ken-Ichiro már valószínűleg nagyobb vonzódást érzett a szerző művei iránt, de egészen mostanáig kellett várni, hogy végre felvételen is élvezhessük a zenekar remek Mahler-játékát, Kocsis Zoltán vezényletével.

A Budapest Music Center által kiadott lemez rendkívül puritán körítéssel érkezett: egyszerű papírtokot kapott, kísérőfüzet nélkül. A tokra írt rövid ismertetőből egy fontos információt tudhatunk meg: a mű eredetileg tartalmazott egy Blumine feliratú tételt is, amit Mahler később törölt, viszont a kottája fennmaradt. Ezt néha érdekességképp elő szokták adni, és ez alkalommal is így történt, a tételt a szimfónia „megszokott” változatába másodikként (tulajdonképpen eredeti helyére) beillesztve lehet hallani a lemezen. Bár a mű több átalakításon is átment, mire elnyerte ma ismert végső formáját, ebben a verzióban Mahler egészen biztosan nem vezényelte, az előadás így e tekintetben valószínűleg nem a szerző szándékát tükrözi.

Ez a lemez nem stúdiófelvétel, hanem egy 2004-es élő előadás rögzítése, annak minden pozitívumával és negatívumával: vannak rajta kevésbé sikerült pillanatok, de megőriz valamit a koncert spontaneitásából és lelkesedéséből. Sőt, ennél élőbbet talán nehezen is lehetne elképzelni. De haladjunk sorjában.

Az első tétel árnyalt zenéjében leginkább a zenekar remek hangszínei tűnnek fel. A nyugodt felszín alatt azonban nagyon halványan ugyan, de szinte már a kezdetektől érezni lehet valami kitörni vágyó feszültséget, a pianók talán ezért is nem tudnak igazán halvánnyá válni. A hangzásegyensúly kissé eltolódott a fafúvók szólamai felé, de ez Mahler esetén előnyt jelent, bár a vonósok játéka is élményszámba megy, elég csak megfigyelni a 4. perc körüli (a 63. ütemben kezdődő, Immer sehr gemächlich előírású) szakasz mézédes vonóshangzását.

Az előadásnak egyébként a Zeneakadémia nagyterme adott otthont, és most, hogy már jócskán el vagyunk látva a Művészetek Palotája hangversenytermében rögzített hangzóanyagokkal, érezhető, hogy a Műpa megnyitásával mennyit nyert a hangfelvétel-készítés is. A hangzásegyensúly apróbb problémáitól eltekintve ez is szép, természetes hangzásterű rögzítés, azonban a nagyobb tér és modernebb terem még jobb végeredményt tesz lehetővé. Az élményt itt csak egy picit árnyékolják be a főleg az első tételben hallható köhögések és apróbb zajok, de ez egy élő felvétel esetén elfogadható.

A hegedűkön kívül érdemes még megemlíteni a belső szólamok kidolgozottságát, melynek fejlődését már a zenekar más felvételein is örömmel lehetett felfedezni. Kocsis Zoltán általában gyors tempójú vezénylésére itt is rá lehet ismerni, azonban érdemes megfigyelni, mennyire kiélezi a nagyforma egyes részeit, amikor egy induló-karakterű részt egy lassabb, szemlélődőbb követ; az indulót feszes, az átlagosnál gyorsabb ritmusban halljuk, a lassabb szakaszt viszont már „szokásos” tempóban, ami erős kontrasztokat ad. A tétel befejezése aztán igen hevesre és hatásosra sikerül, már-már a játszhatóság határát is túllépve.

A már említett, ritkán hallható Blumine tétel beillesztése első pillantásra talán nem tűnik többnek érdekességszámba menő ritkaságnál, de csak addig, míg meg nem hallgatjuk. Igaz ugyan, hogy míves kidolgozottságban talán nem ér fel a többi tétellel, hangulatilag és a mű egészének ívét tekintve azonban van helye az előadásban. Kocsis Zoltán jó érzékkel látta, hogy érdemes megszólaltatni. Ártatlan, nyugodt zene, egy kis megtorpanás a hatalmas ívű első tétel és a hetykén táncos harmadik között. Nagyon szép előadásban sikerült rögzíteni.

A harmadik tétel igazán „harapósra” és életerősre sikerült, a trio különösen emlékezetes, olyan gesztusokkal, amelyek mintha csak a pillanat hevében születtek volna, de nem szabad említés nélkül elmenni a mélyvonók jellegzetes hangszíne és dinamikai árnyalatai mellett sem.

A negyedik tétel gyászindulójában ezúttal inkább az indulójelleg dominál, mint a gyász. Kevésbé elgondolkodó és filozofikus, inkább kérlelhetetlen. A groteszk vonások is kiéleződnek, néha már-már vurstlizenébe hajló hangulattal. A szólamok áttetszősége ezúttal is remek, a máshol alig hallható tuba például itt jelentős színnel gazdagítja a szinte már karaktervariációkká váló zenét.

Az utolsó tételt indító robbanás annyira elsöprő erejű, hogy ilyet még talán sosem hallott a Zeneakadémia. A feszültség olyan erővel tör a felszínre, hogy már-már követhetetlenné teszi a zenei gondolatokat is. A tempót a zenekar sem mindig tudja tökéletesen követni, de az eredmény letaglózó. A hatás csak még élesebb, amikor a harmadik perctől következő nyugodt, átszellemült formarész következik, amit viszont a karmester enged a lehető legszélesebben áradni, telt vonóshangzással. Az érzelmekbe itt már mintha egy kis nosztalgia is keveredne. A formarész bő három percig tart, amit újra elsöpör a vihar. „Hegyi zuhatagként áramlott belőlem” – írta a szerző a szimfóniájáról. Ebben az előadásban ez már nem zuhatag, hanem örvény, ahonnan nincs menekvés. S e viharos szakasz megint csak döbbenetes kontrasztot alkot az újabb szemlélődőbb epizóddal. Kocsis Zoltán jól érzi, mi az, amit ebben a zenében túl lehet „pörgetni”, és mi az, amit nem. Ez a zene itt már nem későromantikus, hanem szélsőromantikus.

Mahler műve ezt is elbírja, a hallgató pedig egy fehéren izzó, elsöprő hatású produkció élményével lesz gazdagabb, amiben minden mintha csak a pillanat hatása alatt született volna.

#  Sipi, 2014-07-24

(A cikk a szerző honlapján is olvasható.)

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére