Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Arcus Temporum 2.2

ze 2017 006aA tavalyi Arcus Temporum fesztiválról szóló beszámolómat ama reményem kifejezésével zártam, hogy „a fesztivál folytatódik, ugyanebben a szellemben és – bár szinte lehetetlen – ugyanezen a színvonalon, hosszú éveken át.”
Nos, ami azt illeti: az idei rendezvény nagyjában-egészében eleget tett a várakozásoknak.

Sokan érezhetik úgy, hogy az előző mondatba rejtett „nagyjában-egészében” kifejezés valójában udvariasan megfogalmazott kritikát rejt. Hogy ne legyen félreértés, rögvest az elején leírom néhány – kizárólag szervezési kérdésekre vonatkozó – kritikai megjegyzésemet.

      Arcus Temporum XIII
      Pannonhalma
      2017. augusztus 25–27.

Sajnos úgy tűnik, a korábbi (a XII. fesztivál előtti) rövidfilm-vetítések immár végérvényesen kikerültek a programokból. Kár. Helyettük erősödni látszik az irodalmi szál. Talán nem illik két – más helyszínen rendezett és némiképp más indíttatású – fesztivált egymással összevetni, de ha már a magyar zenebarátoknak olyan szerencséjük van, hogy egyetlen hónapban két olyan színvonalas eseménysorozatra is ellátogathatnak, mint a kaposvári és a pannonhalmi, nehéz megállni, hogy némi párhuzamot ne vonjunk. Nos, idén Kaposvárra és Pannonhalmára is meghívtak egy-egy költővendéget, hogy néhány szóval színesítse a zenei eseményeket; saját, szubjektív benyomásunk szerint (a többes szám feleségemre utal) ezt a feladatot Lackfi János Kaposvárott sokkal rutinosabban, szellemesebben oldotta meg, mint Jász Attila, a Pannonhalmára meghívott költő. Jász Attilának azonban a rövid felvezető szövegek mellett volt egy másik feladata is: ő beszélgetett Vidovszky László zeneszerzővel és Krasznahorkai László íróval, a kettejük művészetét bemutató délutánon. Ezen az eseményen azonban nem vettünk részt, ugyanis az esti hangversenyre nem kaptunk jegyet, s így az egész szombat délutánt egy közeli város meglátogatásával töltöttük.

Ez a „nem kaptunk jegyet” is megérdemel egy kis kommentálást. A szombat esti koncerten Arvo Pärt három műve és Messiaen csodálatos kompozíciója, a Kvartett az idők végezetére szerepelt a műsoron. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a Kvartett előadói (Csalog Gábor, Keller András, Klenyán Csaba és Perényi Miklós) a magyar előadóművészek színe-javát képviselték, mindenképpen örvendetes, és talán nem is meglepő, hogy a nagyon kis befogadóképességű Boldogasszony-kápolnába már hetekkel a koncert előtt elkelt minden jegy. Az már persze már kérdés, hogy látván a hatalmas érdeklődést, miért nem lehetett a hangversenyt átvinni a – szintén kifogástalan akusztikájú, de lényegesen nagyobb befogadóképességű – koncertterembe?

Még mindig a szervezésnél maradva: több hangverseny jelentős késéssel kezdődött, s ezalatt a hallgatóság még a termekbe se léphetett be, a váratlanul forró nyári napsütésben álldogáltunk hosszú perceken át. De említhetném azt is, hogy szombaton délelőtt 11-re hirdették meg az első hangversenyt – és a büfé is csak 11-kor nyitott. Azt hiszem, a Pannonhalmára zarándokoló közönség a csodálatos zenei előadások mellett egy kicsit nagyobb szervezői figyelmet is érdemelne.

Most már igazán ideje rátérni a zenei élményekre, hiszen mégiscsak ezek határozzák meg egy fesztivál értékét. Az első este a Bazilikában Schönberg Megdicsőült éj című műve (a vonószenekari változat) és Górecki III. szimfóniája hangzott el. A Schönberg-mű ragyogó előadásából is kiemelkedett a mélyvonósok szép hangzása („haraptak”, ahol kellett). Górecki fájdalmas dalait Rost Andrea énekelte – nagyon szépen, nemes egyszerűséggel, de mély átéléssel. Keller András ezúttal is meggyőzően irányította a Concerto Budapest muzsikusait.

Szombat délelőtt egy amerikai zeneszerzőnő, Julia Wolfe Singing in the dead of night című művével ismerkedhettünk meg, az UMZE Kamaraegyüttes előadásában, Rácz Zoltán vezényletével. A mű nagyon sok izgalmas részlettel szolgált, de – lehet, hogy az én hibám – bennem elsőre nem állt össze szerves egésszé. Ezután a Keller Vonósnégyes, Ránki Fülöp (zongora) és Búza Vilmos (bőgő) adta elő az Aleksey Grotz által összeállított Wozzeck-töredékeket. Berg remekműve egyik kedvenc operám, ennek megfelelően jól ismerem, izgalmas volt követnem, hogy mely színpadi (nagyzenekari, énekes) megoldások hogyan „mennek át” a kamaraegyüttesre készült átiratba. Csak példaként: a kocsma-jelentben kissé zavaró volt a zongora elhangolásának a hiánya, a Wozzeck halálát elsirató akkord-halmaz viszont meglepően hatásosan szólt a kamaraegyüttesben is, nyilván nem utolsósorban a kiváló előadóknak köszönhetően.

Vasárnap három koncertet is élvezhettünk. Először a Kruppa Quartet szólaltatta meg Vidovszky László Zwölf Streichquartette című ciklusát. A szellemes, élvezetes sorozat ragyogóan érvényesült a négy fiatal muzsikus felkészült, kidolgozott előadásában. Jó lenne ezt a szép ciklust gyakrabban hallani!

Kora délután a Bazilikában – a tavalyi példát követve – a szerzetesek imaóráját keretezte két Messiaen-mű. Először az Apparition de l’église éternelle című orgonadarabot hallhattuk, Kiss Zsolt előadásában. Lehet, hogy a Bazilika akusztikája is ludas a dologban, de az előadás dinamikája jóval szerényebb volt a megszokottnál (vagy ami lényegesebb, maga Messiaen lemezen rögzített előadásánál). Az O Sacrum Convivium megszólaltatása (Szent Efrém Énekegyüttes, vez.: Rácz Zoltán) viszont nagyon szépre sikeredett.

A záró koncerten jelent meg az időhíd: először Tallis Jeremiás siralmai című a cappella kórusművét, majd Stravinsky Miséjét hallgattuk meg. Nagyon sok évvel ezelőtt éppen a csodálatosan szép Stravinsky Mise előadásakor hallottam először a Szent Efrém Énekegyüttest. Akkor úgy éreztem, a darab megszólaltatása még talán túl nagy falat volt a számukra. Mára nyugodt szívvel állíthatom, aligha van olyan remekmű, amelyet ez a kórus ne tudna ragyogóan interpretálni. A koncertet – és egyúttal a fesztivált – Pärt Seven Magnificat Antiphons sorozata zárta. Az egész hangverseny arról is meggyőzött, hogy Rácz Zoltán nem csak kiváló ütőhangszeres művész, nem csak az UMZE együttes remek vezetője és karmestere, de az a cappella kórusok vezénylésének is avatott mestere.

Pannonhalmáról tehát idén is sok szép élménnyel gazdagodva távoztunk. Reméljük, jövőre ismét mehetünk, netán a szervezés is tovább finomodik, s mi is jobban igyekszünk majd a jegyek megvásárlásával. Megéri idejében bejegyezni a naptárba: 2018 – Arcus Temporum XIV.

# Waczak, 2017-09-05

 

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére