Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

A Hallgatás Második Napja (Kortárszenei maraton a BMC-ben)

ze 2016 010a2016. október 22.
Budapest Music Center
A Hallhatás Napja
A Concerto Budapest, az UMZE és a BMC egynapos kortárs zenei fesztiválja

*

Elképesztő az az energia, amit Keller András és Rácz Zoltán fektet bele abba, hogy megismertesse az érdeklődőkkel a kortárs illetve a XX. század második felében íródott komolyzenei darabokat. Mintha ők kérnének elnézést azok nevében, akik nem akarnak, nem mernek, vagy nem tudnak elrugaszkodni a standard klasszikus repertoártól.
Valahol természetesnek is tűnt, hogy tavaly ősszel megrendezték a Budapest Music Centerben a Hallgatás Napját, egy olyan, egész napos rendezvényt, melyen reggeltől estig modern (amúgy Magyarországon alig, vagy egyáltalán nem játszott) műveket adtak elő a köréjük csoportosuló előadókkal és együttesekkel karöltve.

Mint ahogy az is törvényszerűnek tűnt, hogy ők leheltek idén újra életet a pannonhalmai Arcus Temporum fesztiválba is – mindkét rendezvény fontos eleme, hogy a szervezők klasszikus és modern/kortárs zeneszerzők munkáiból állítják össze a programot.
A tavalyi, első Hallgatás Napján Bach volt a „mérce”, idén Mozart művei képviselték a klasszikus vonulatot.

Az újdonság varázsát, az első nagy találkozást szinte soha nem lehet felülmúlni. De megközelíteni igen. A Hallgatás Napja tavaly nagy sikert aratott, és talán ennek is köszönhető, hogy idén már elvárás volt az a színvonal. A szombati eseményen a BMC épületén belül három helyszínen 15 koncertre került sor, és ez most is lehetetlenné tette, hogy a kíváncsi érdeklődő minden hangversenyen jelen tudjon lenni, és mind az 51 elhangzó darabot meghallgassa. De tulajdonképpen ez is az élményszerűség részét képezte: a folyamatos cirkuláció helyszínről helyszínre, a stílusok kavalkádja, a kihagyott koncertek okozta hiányérzet.

És az egymást érő benyomások, a napok múlva leülepedő koncert-mozzanatok. Melyekről kritikát, elemzést, recenziót írni botorság, hiszen ez nem erről szól. Sokkal fontosabb, hogy mivel gazdagodott az, aki jelen volt aznap.

Beriótól a Calmo, Károlyi Katalin attraktív szólójával.
Gubajdulinától a zongorára írt Musical Toys, Mali Emese előadásában – mint egy megelevenedett, hangzó Réber-illusztráció.
Jeney Zoltán napjaink szelfi-mániájára reflektáló műve.
Morton Fedman zseniálisan zsongó Rothko Chapel-e.
(Szent Efrém Kórus rulez.)
Messiaen és Pärt egymás mellett egymást erősítő művei.
Schnittke Mozart-parafrázisai, különösen a sötétben kezdődő-végződő, Haydnba oltott tiszteletadás.
Pavel Karmanov repetitív, kicsit John Adams hangvilágát idéző, vetítéssel illusztrált, „zongorára, grillsütőre és pisztrángra” íródott Pisztrángötöse.
Gubajdulina katartikus Seven Words-e, Fenyő László cselló-bravúrjaival és az életmű emblematikus hangszerén, a bajanon varázsló Szatzker Zsanett-tel.
A hármas Berio-tűzijáték:
Opus Number Zoo – jutalomjáték a színészként is remeklő zenészeknek (Kaczander Orsolya, Rózsa Gerda, Klenyán Csaba, Beleznai Anna, Tóth Balázs). A Beatles Songs és a Folk Songs – a mikrofonnál Harcsa Veronika, kinek hanganyaga merőben eltér a műveket korábban megszólaltató előadókétól, de pont ez a fátyolos, éteri sound mutathatott rá arra, hogy érdemes időnkét a megszokottól eltérő megközelítésben is megvizsgálni azt, amit már ismerünk.
És persze a naphosszat fel-felbukkanó Mozartok, számos kiváló szólistával. A záró koncert K.466-os d-moll zongoraversenye, Csalog Gáborral, aki nem is zongorista, hanem közvetítő közeg.

Majd a felvillanó emlékképek a több mint tizenkét órás seregszemléről, késztetés az újrahallgatás lehetőségeinek felkutatására, felkészülés a harmadik Nap eljövetelére.

#  SzJ, 2016-10-27

1 hozzászólás

  • Waczak

    Úgyszólván mindennel egyetértek, amit SzJ írt a Hallgatás napjáról. Nekünk is a Rothko Chapel (Feldman) és a Seven Words (Gubajdulina) tetszett a legjobban.
    Talán csak - az egyébként nagyon rokonszenves - Harcsa Veronika esetében érzem úgy, hogy a Berio dalokhoz kevés a hangja...
    És a legfontosabb: éljen Keller András és Rácz Zoltán! Csináljanak nekünk még sok hasonló szép napot!

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére