Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Arcus Temporum 2.1

ze 2016 008aArcus Temporum XII
Pannonhalma
2016. augusztus 26–28.

I. A körülményekről

Idén tizenkettedszer rendezték meg Pannonhalmán a művészeti fesztivált, s bár a rendezvénysorozat címében a sorszám (XII) a folytonosságra utalt, úgy vélem, az Arcus Temporum korábbi vezetőjének távozása s a tavalyi (kissé a végleges megszűnés rémképével fenyegető) szünet után joggal szerepeltetem írásom címében a 2-es verziószámot.

A megújult fesztivál sok vonatkozásban őrzi a kialakult hagyományokat: változatlanul péntek estétől vasárnap kora délutánig tart, továbbra is a zene áll az előtérben, és ami a legfontosabb, megmaradt az időív: egy klasszikus mester műveihez társulnak egy vagy több kortárs – vagy közel-kortárs – zeneszerző alkotásai.

Mielőtt megkezdeném a számomra mindig kiemelkedő fontosságú zenei események taglalását, néhány szóban kitérnék a fontos és kevésbé fontos változásokra.

Legnagyobb veszteségként az évek óta a trieszti fesztivál anyagából válogatott izgalmas rövidfilmek vetítésének elmaradását éltem meg; csak remélni tudom, hogy a szervezők előbb-utóbb megfontolják a nemes hagyományhoz való visszatérést. Hasonlóan elmaradtak a (tánc)színházi esték is, bár ezúttal hiányérzetemet némiképp csökkentette, hogy ezek színvonala eddig is vegyesebb volt, mint a kisfilmeké.

Lehet, hogy a szervezéshez rendelkezésre álló rövid idő is belejátszott (már javában a nyár közepén jártunk, mire egyáltalán elkezdtek csordogálni a hírek arról, hogy ismét lesz Arcus Temporum), de ezúttal nem volt kiemelt, személyesen megjelenő kortárs zeneszerző-vendég. Kár, hiszen a komponista személyes részvétele mindig valami sajátos hangulatot ad a hangversenyeknek. Ugyancsak hiányzott az elhangzott zenék egy részének helyszíni beszerezhetősége, hiába kerestük a CD-árusok kis asztalkáját. Ezekhez képest végképp apróság, hogy a korábban a kapualjban található büfét egy elegánsabb környezetbe helyezett, de jóval kisebb választékú – és „arányosan” drágább – szolgáltatás váltotta fel.

Az újdonságok közül feltétlenül kiemelkedő jelentőségű, hogy a korábban hevenyészett átalakításokkal úgy-ahogy koncerthelyszínné alakított tornaterem helyén igazi, kényelmes, kulturált hangversenyterem épült!

Egy apátságban semmi kivetnivalót nem találhatunk abban, hogy a programban megjelentek a Spiritualitás és Imádság címszavakkal összefoglalt események is – aki nem kívánta, ezeken nem vett részt. Az is érthető, hogy éppen a Szent Márton jubileumi esztendőben a Kiállítás címet viselő rendezvények is a hely szelleméhez igazodtak.

II. A zenékről

A hangversenyek sora péntek este kezdődött, a Bazilikában, Haydn Teremtés-oratóriumával. A szünet nélkül előadott remekmű méltóképpen szólalt meg a Purcell Kórus és a Concerto Budapest tolmácsolásában, Keller András vezényletével. Külön kiemelendő a három énekes szólista, Kolonits Klára, Megyesi Zoltán és Kovács István ragyogó szereplése. Annak, hogy a produkcióról nem tudok ennél lelkesebben írni, egyetlen oka van: a templom akusztikája. A jelentős visszhang kellemetlenül egybemosta a nagyzenekari és a kórus részek szólamait. Bizonyosan sok szép részletmegoldás esett áldozatul…

(Pénteken este 10-től Presser Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Holló Aurél és Rácz Zoltán adott koncertet Improvizációk négy és több kézre címmel, ezen, sajnos éppen a késői időpont miatt, nem tudtam részt venni.)

Szombat délelőtt az új hangversenyteremben a hazánkban is jól ismert Steve Reich Proverb című darabja, majd David Lang (*1957) A kis gyufaárus lány-passiója hangzott el.
Nem tartozom a nagy Reich-rajongók népes táborába, de a Proverb előadása megfogott – azt hiszem, nem kis részben a ragyogó interpretációnak köszönhetően.
Lang Andersen műve nyomán írt passiója tavaly elhangzott Budapesten, egy szintén monstre rendezvényen, a Hallgatás Napján. Az akkori beszámolónkban a cikk írója így vezette fel a darab és az előadás ismertetését: „És ekkor jött a nap revelációja”.
Most, hogy magam is hallottam a művet, megértem…
A két darabot Rácz Zoltán vezényelte, köszönet érte! Az öt (Reich), illetve négy (Lang) énekes szólistáról annyit olvashattunk a műsorban, hogy a Szent Efrém Kórus tagjai. Szép dolog a csapatszellem, de igazán megérdemelték volna a név szerinti megemlítést, csodálatos produkcióval örvendeztettek meg!

Szombat délután és vasárnap reggel Kurtág György kamarazenei munkásságából kaptunk „ízelítőt”. Az első koncert a Kurtág-staféta, a második a Jelek, játékok, üzenetek címet viselte. A két – körülbelül egy-egy órás – koncert szünet, közbetapsolás és egyéb zavaró momentumok nélkül zajlott, valamennyi szereplő végig a színpadon volt, s az egyes művek, tételek, részletek összeválogatása remekül szolgálta az igazi kamarazenei hangulat (mondhatnám: valamiféle Kurtágiáda) kialakulását. Az első koncert címében a staféta szó arra utalt, hogy olykor egyetlen vonósnégyes tételeiben is változtak a zenészek.

Rég voltam ennyire hangulatos, bensőséges hangversenyeken! A több tucat miniatűr felsorolása nem lenne célszerű, de a közreműködők feltétlenül megérdemlik nevesítésüket: Csalog Gábor, Kaczander Orsolya, Karasszon Eszter, Keller András, Klenyán Csaba, Kruppa Bálint, Kurgyis András, Migróczy Tamás, Osztrosits Eszter, Osztrosits Éva, Szalai András.

És a két Kurtág-koncert között még egy csoda: a szombat esti hangverseny.
Először a Bazilikában hallgattuk meg Morton Feldman Rothko Chapel című, csodálatosan szép művét. Ha a Haydn-oratórium esetében zavaró volt a tér visszhangja, ezúttal a kamarazenei hangzást (kórus, szopránszóló, brácsa, ütőhangszerek) mintha kifejezetten emelte volna. Amikor először megszólalt a brácsa, a hang mintha az égből szállt volna alá. Az előadásról (ismét Rácz Zoltán vezényelt, és a Szent Efrém Kórust hallottuk) csak annyit mondhatok: méltó volt a műhöz.
Ezután a hallgatóság (a sejtelmes sötétben diszkréten megvilágított erdei úton) átsétált a Boldogasszony-kápolnába, hogy meghallgassa Haydn A megváltó hét szava a keresztfán című remekművének vonósnégyes-változatát. A helyváltás zseniális ötlet volt, a vonósnégyes „elveszett” volna a Bazilika terében, a kápolna intimitása viszont nyilván ihlető hatással volt mind az előadókra, mind a hallgatókra. A Haydn vonósnégyes-sorozatot tavasszal hallottuk a zeneakadémián, ugyancsak a Keller Kvartett előadásában. Akkor sem lehetett semmi kifogásunk a megszólaltatással kapcsolatban, de úgy érzem, ez a pannonhalmi előadás messze felülmúlta a budapestit.

Vasárnap délben egy különlegességgel búcsúzott az Arcus Temporum: a bazilikai koncerten imádság ékelődött a két zenemű közé.
Először Messiaen A megdicsőült test című ciklusának IV. tételét (A halál és az élet harca) játszotta el Kiss Zsolt. Bár nagyon örültem, hogy ismét hallhatom ezt a gyönyörű zenét, van egy olyan érzésem, hogy a Bazilika orgonája nem a megfelelő instrumentum Messiaen-darabok megszólaltatásához.
A középső rész, amely a szerzetesek déli imáját jelentette, szintén szolgált zenei élménnyel: gregorián éneket hallottunk. (Néhány éve elmentünk egy híres toscanai kolostor templomába, kifejezetten azért, hogy – több útikönyv ajánlására – meghallgassuk a szerzetesek gregorián imáját. Nyugodt szívvel mondhatom, a pannonhalmiak éneke sokkal szebb volt!)
Az egész fesztivált Ligeti György egyik legzseniálisabb műve, a Lux Aeterna zárta (Szent Efrém Kórus, Rácz Zoltán). Csodálatos hangjai hosszan elkísértek a templomon, az apátságon túl is.

III. Köszönet és remény

Köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak az Arcus Temporum fesztivál ismételt megrendezéséhez. Név szerint szeretném megemlíteni Dejcsics Konrádot, aki nemcsak a fesztivál, de az egész Szent Márton-év kulturális igazgatója. Csodálatos programot állított össze a két művészeti vezető, Keller András és Rácz Zoltán, külön öröm, hogy mindketten – a szervezés feltehetően igen nagy feladata mellett – személyes közreműködésükkel is meghatározói voltak a kiemelkedően magas színvonalú rendezvény sikerének.

A tavalyi szünet során, hatévnyi fesztivállátogatás után félve tettem fel a kérdést, hogy lesz-e még Arcus Temporum, s ha igen, megmarad-e a színvonal? Most nyugodtan adhatom meg választ: lett, és legalább olyan színvonalasnak bizonyult, mint bármelyik korábbi.

Nagyon remélem, hogy a kis beszámolóm címében a verziószám után beírt kis .1-est követi majd a .2, .3 stb., vagyis a fesztivál folytatódik, ugyanebben a szellemben és – bár szinte lehetetlen – ugyanezen a színvonalon, hosszú éveken át.

#  Waczak, 2016-08-31

1 hozzászólás

  • Sipi

    Köszönjük az élvezetes beszámolót!
    A Purcell Kórust én már több alkalommal hallottam Mozart- és Haydn művek előadásában és mindannyiszor nagyon tetszettek, szerintem kiváló csapat.
    Azt hiszem, ha Keller és/vagy Rácz neve egy kortárs zenei rendezvényen feltűnik, a hallgató biztos lehet a minőségi zenében.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére