Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Tájékoztató

  • A Kultifilter egy magánszemélyek által útjára indított és gondozott weboldal, mely azzal a célból jött létre 2012-ben, hogy az oldal szerzői ezen a felületen osszák meg véleményüket (jellemzően) valamely kulturális alkotásról, eseményről, jelenségről.

    Az oldal készítői a látogatók személyes adatait nem gyűjtik, nem kezelik, nem továbbítják. Az oldal nem használ sütiket (cookie-kat) és semmilyen módon nem azonosítja a látogatókat.

    A Kultufilter.hu weboldalon olvasható anyagokhoz 2018. március 31. után csak a Kultifilter Facebook-oldalán lehet hozzászólni.

    Az oldalon megjelenő anyagok a szerzői jogi törvény védelme alá esnek, ugyanakkor a weboldal üzemeltetőivel folytatott egyeztetést követően, a Kultifilter.hu oldalra való hivatkozással (továbbá adott esetben a szerző nevének feltüntetésével) szabadon felhasználhatók.

    Az írások átvételével kapcsolatos kéréseket, valamint az egyéb észrevételeket, üzeneteket, kéréseket a Kultifilter készítői az alábbi e-mail címen fogadják:

    email

Félpálfordulás (Térey János Paulusa a Bethlen Téri Színházban)

sze 2013 001a2013. március 7. / április 3.
Budapest
Bethlen Téri Színház

TÉREY JÁNOS: Paulus – Pálfordulás két részben

Paulus (Paulus, Friedrich Saulus, Pál) – Makranczi Zalán
Kemenszky (barát, szemtanú) – Széplaky Géza
Pál, a táncos – Gergye Krisztián
Ludovika – Hoffmann Adrienn

Dramaturg: Lőrincz Ágnes; díszlet, jelmez: Árva Nóra; koreográfus: Gergye Krisztián
Rendező:  Makranczi Zalán

*

Mielőtt beülnénk megnézni a Bethlen Téri Színházba a Makranczi Zalán rendezte Paulust, máris lehet bennünk némi kontextuális zsizsegés, hiszen Térey János méltán híres, sokat elemzett és terjedelmes utaláshálóval átszőtt verses regénye nem az a kimondottan színpadra írt alkotás.

De nincs szöveg, amit ne lehetne színpadra alkalmazni – vagy legalább is meg ne próbálnák.

A rendezés alapkoncepciója két színészre és két táncosra épül, s ez előrevetíti, hogy a szövegből a dramaturg szerkesztett össze részleteket, és amit nehézkes lenne színpadi időbe sűrítve elmondani szóval, azt majd lefordítják a tánc nyelvére. Ez idáig rendben is van. Az, hogy a Paulus rétegmű, feltételezi a közönségét (bár nem azt, hogy milyen közönséghez akar szólni!): bölcsészek az egyetemi hallgatóktól a kritikusokig és szakmaibeliek. Akik vagy ismerik a művet és a színpadra alkalmazása érdekli őket, vagy nem ismerik, és egyszerűen színházi élményre vágynak. Korosztály és háttértudás tekintetében tehát heterogén az előadás közönsége, és töredéknyi egy népszínházhoz képest. Feldobták az alkotók rendesen a labdát – maguknak.

Az előadást Gergye Krisztián nyitja sarkantyús, ritmikus, visszaeső és újra próbálkozó, szimbolikus pálfordulásával, majd jön Pál (Makranczi Zalán), a pesti hekker a maga hibás monitor- és üres kólásdoboz-szagú világával. A környezet és az ember összhangban vannak, Pál görnyedtsége hanyag, nem nyomott, sziszegő szappanja, fülese, az őt körülvevő tárgyak helyének és helyzetének esetlegessége ő maga. A díszlet és a kellékek vizualitása leginkább realisztikus, hétköznapi; ahol szimbolikus, ott is dekódolható. A virtuális térből beemelt elemek is elég egyszerűek és felismerhetőek – a negyven alatti férfi közönségnek.

sze 2013 001bA nyitó benyomások, az alaphangulatot megteremtő bevezetés után jön az első nagy jelenet, Pál és barátja, Kemenszky (Széplaky Géza) beszélgetése. Egy állványzat tetején ülnek, szívnak, marháskodnak, és Pál apostolról vitatkoznak, miközben a táncos Pál (Gergye Krisztián) tekereg alattuk, meglehetősen hosszan. A vita intellektuális és gondolkodtató (annak, aki nem ismeri), viszont rendkívül sűrű, tele utalásokkal. Ezt próbálják meg áthidalni a színészek gyors, helyenként hadaró tempóval, a másfél négyzetméteres tér többszöri „körberohangálásával”, de menthetetlenül túl hosszú az egész. Aki ismeri, nem tud meg újat, aki nem, a jól kitalált gegek és a kontrasztos dzsoint-hazafi nóta ellenére elveszíti a fonalat.

A történet sztálingrádi szálához kevesebb szöveget, több ötletet és technikát használ fel a rendezés – jobban is működik. Hekker Pál belemerül a virtuális térbe, bezárja fülét, szemét, agyát és kezét egy számítógépes játék hadszínterére Sztálingrádba, hasonló tudatállapotba kerül, mint egy valódi katona. Kivetítőkön követjük harcát, halljuk és olvassuk a töredékes (az eredetiből vett) szöveget és nem értjük pontosan, miről is beszélnek, de érezzük a beszűkült, kaotikus és célirányos állapotot. A jelenet végig a virtuális térben játszódik, a színész gyakorlatilag ott sincs. Ez a megoldás nagyon hasonlít a film a színházban effekthez, de annak is már upgrade-je, mondhatni, színpadi alkalmazás, ami már egy tízévest is képes megszólítani.

sze 2013 001cA virtuális térből kiszakadva kontrasztos váltással Ludovika (Hoffmann Adrienn) lép be, a nő, a valóság. Táncolni kezd Pállal, a férfival, aki a maga nyegle módján tart vele. Páros játékuk táncban elmondott komplex férfi–nő játszma, pszichológiai értelemben: a fásult pszichológus nő húzdmegereszdmeget játszik, amihez a férfi csak a legcsekélyebb mértékben csatlakozik, és így működik jól a rendszer: ha Pál odaadó lenne, Ludovika uralkodhatna felette, akár a paciensein, és nem lenne érdekes; ha nem reagálna, nem lehetne vele kapcsolatba kerülni. Így a helyzet tökéletes: kis erotikum, semmi beteljesülés, a játszma önmagáért történik.

Az első rész vége, Tatjána levelének parafrázisa újból virtuális térbe helyez minket: az elektronikus üzenetet egy felolvasóprogram szólaltja meg, miközben egy kivetítőn feltűnik egy csillámfaszláma. Előbbi abszolút elidegenítő, utóbbi sokaknak hatalmas poén – már ha tisztában van vele, mire utal a vizuális elem.

A második (csaknem egy hónappal később bemutatott) rész kevésbé cizellált, ötlettel és gondolattal teli. Pál menekül és süllyed, mindezt leginkább táncban: önnön fekete angyalaként a táncossal kontakttál. A megbomló elme danse macabre-ja egyre kaotikusabb és értehetetlenebb, míg meg nem hal egyedül a szín közepén.

Különböző korú és háttértudású közönségnek heterogén, de valóságszagú előadás Makranczi Zalán Paulusa. Első fele ötletes, közönségpróbáló színházi megoldásokat alkalmaz, míg a második részét főleg a kortárs tánc és mozgásszínház uralja. Kísérleti produkció, amire nem egységesen reagál a közönség – kortárs, magyar, válságból született: alternatív.

#  Takács Máriusz, 2013-04-05
(Fotók: Dusa Gábor)

Vissza a tetejére