Bomlásetűdök (Két egyfelvonásos a Kolibri Pincében)

  sze 2015 002a
  (Fotó: Szlovák Judit)

Emberileg-érzelmileg felkavaró produkciót mutatott be a Kolibri Színház: ifjúsági repertoárjukba illeszkedően két családi egyfelvonásost, Oláh-Horváth Sára Háromnegyed című pályázatnyertes darabját és Holger Schober Apa, Anya, Fiú, Lány-át állította színpadra Tóth József a Kolibri Pincében.

A Háromnegyed hasonlít kicsit a Szomszédokra: történeteit mind láttuk, hallottuk már, szereplői is mind tipikus-topikus figurák. Papa, mama, gyerekek, csupaszív-szeretet. Élik a szép családi életet a maga kisebb-nagyobb konfliktusaival, anya a színházból kicsit túl későn jön haza, apa kicsit piásan rendezi az ügyeket, csitt-csatt, gyerekek. És valaki (ez esetben apa) a történet egy bizonyos pontján kiszáll, mert elege lesz mindenből.

Van azért különbség is a Szomszédokhoz képest, ott mindenki megszólal adott pillanatban, itt pedig nem, az eltávozott apa, a cselekvő nincs jelen az előadásban (egyszerűen válik így bűnbakká). A két kamasz és anyjuk élményét, emlékeit ismerjük meg a jó családból a diszfunkcionális családdá válás folyamatában, illetve „a mindennaposnak mondható történés személyiségformáló következményeit” – mondja a szórólap fülszövege, és ebben a megfogalmazásban benne van minden, ami benyomásként a premier után maradt a Háromnegyedről: sematikusság és didaktikusság. Ezekkel önmagukban még nem lenne baj, hiszen egy fiataloknak szóló előadás legyen érthető, és szóljon már valamiféle dekódolható üzenetről, élményről. Csakhogy mindehhez kevés a feszültség: a tragikus emberi pillanatokban nem sűrűsödik be a csend, az egyébként jó és jól elhelyezett poénokon nem kacag fel a közönség. Nem szeretjük vagy utáljuk meg a karaktereket, nem azonosulunk velük és történetükkel, az a baj.

Hogy a színészek–rendező–szöveg trióból melyikben nem izzott fel a feszültség, vagy csak a premierre nem érett össze az előadás, nem tudható. Tulajdonképp minden megvan a Háromnegyedben, ami egy dramaturgiailag jól felépített, tehetséges színészekkel átgondoltan megrendezett előadáshoz kell, csak a színpadon nem hat eléggé – talán az alkotók nem akarják intenzívebben mellbe vágni az ifjúsági korosztályt?

Az Apa, Anya, Fiú, Lány egészen más tészta. Semmi hétköznapi, csak szélsőségek, irreális szituációk, a kezdetektől elcseszett életek családdá kényszerformálódása, megannyi azonosulásra hívó, végtelenségig ismételt és ismerős, idegtépő konfliktus. Itt teljes család van, négy ember, kapcsolatuk egyetlen pillanatában sincs béke, szeretet, boldogság – valójában nem is vágynak rá.

A kerettörténet szürreális: egy fiú maga mellé vesz egy lányt testvérnek, majd elrabolnak két szülőt, akik valódi életükből hozott bűntudatukban maradnak a fogva tartó „gyerekekkel”. A fiú agresszív, ezt várja, provokálja ki az apából is, aki az első pofon után válik csak számára tényleges apává – világában apának kell lennie, és apa fájdalommal jár. A lánynak sosem volt apja, egyetlen információja nemzőjéről, hogy egy diszkó után megkettyintette az anyját – tehát számára az apa azonos a szexszel, amit ő is kiprovokál a behelyettesített apától. Anya gondatlanságból megölte gyerekét, azért van itt. Senki senkivel nem érez együtt, és mindenki akar valamit a másiktól. Apa egyetlen normális döntése, ráérzése, hogy nem mehet ez így tovább, megszületik benne az elválás konvencionális igénye, és bár bűntudata lassítja a folyamatot, ez vezet a darab tragikummentes tragédiájához. Véget nem érő család-rablás, érzelmileg, emberileg, mindenhogy.

A kontrasztos szituációkra, ismétlésekre, dinamikus váltásokra épülő szöveget jó érzékkel, hatásosan állította színpadra a rendező (Tóth József), a díszletként használt PVC függöny egyszerűen és érthetően tölti be mindkét előadásban az elválások és elválasztások szimbolikus szerepét. A névleges szerepükben mindkét előadásban azonos színésztrió (Megyes Melinda, Krausz Gábor, Molnár Zsófia Boróka) a Háromnegyedben tempósan, profi összhangban játszik, az apával (Mészáros Tamás) kiegészülve pedig igazi, csúcspontos-katartikus előadást hoznak össze.

Az Apa, Anya, Fiú, Lány jól megírt, pörgősen eljátszott szürreális dráma a családról, annak egy lehetséges, rettenetes belső hálójáról. Sokkal sarkosabb, feszültebb, több azonosulási pontot kínál, mint a Háromnegyed, mivel nem a konfliktus előtt-után, hanem a konfliktus valós idejében, valós jeleneteiben játszódik. A Háromnegyed más nézőpontból nézi a családot, ábrázolása sokkal empatikusabb és realisztikusabb, a család benne nem egy alapjaiban romlott, emberroncsoló gépezet, hanem egy sérülékeny, de harmonikus vonósnégyes.

A két előadás kontrasztos, de kiegészíti egymást: a családtagok lehetséges feszültségeiről, konfliktusairól, tragédiáiról mutatnak sokszínű palettát. Kár, hogy a műpáros által festett családképben az apáknak jut a bomlasztó szerep: útjuk a menekülés és a halál, hiányuk pedig megbocsájthatatlan.

#  Takács Máriusz, 2015-04-01

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére