Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Játszd újra! (Playback színház a Zöld Macska Diákpincében)

sze 2015 001a2015. február 26.
Zöld Macska Diákpince

Rögtönzések Színháza mint Üveggyöngyjáték

*

Drámapedagógia, drámapszichológia, pszichodráma, rögtönzött színház, playback színház – a kívülállónak nem egyszerű eligazodnia a fogalmak között. Olvasson akár ismertetőket műfajról, technikákról, Morenóról, Jonathan Foxról vagy Mérei Ferencről, csak a homályban tapogatózik azt illetően, hogy mit is kap majd, amikor első alkalommal beül egy, a fentiek szellemében megvalósított színházi előadásra.

A tisztánlátást a produkció promóciós hívószavai sem feltétlenül segítik, a Zöld Macska Diákpincében február végén megtartott előadás esetében például csak menet közben derült ki, hogy ami mottószerű költői képnek, vagy előadáscímnek tűnt (Rögtönzések Színháza mint Üveggyöngyjáték), az a társulat neve. Kitalálásakor nyilván nem a branddé válás volt a cél, sokkal inkább a folytonosság hirdetése: arról van ugyanis szó, hogy a csapatot vezető Kiss György Ádám a kilencvenes évek elején alapította meg a Rögtönzések Színházát, melynek megszűnése után a tagok közül többen saját társulatot-műhelyt alakítottak, és vitték tovább a szellemiséget.

Az egykori alapító ezúttal játékmesterként hat színészt és egy zenészt instruálva vezette be a nézőket a playback színház világába. A Legyél te is jégtörő! szlogent használva kérte arra a közönség tagjait, hogy meséljenek áttörésnek, fordulópontnak számító személyes élményeikről, amiket aztán az előadók improvizálva – az érzelmi, lelki folyamatokra összpontosítva, leginkább mozgással, testbeszéddel, és csak egy-két hangsúlyos szót kimondva – dolgoztak fel a színpadon.

A történetmesélés önkéntes, a játékmester felhívására (ösztönzésére) a kedvet, bátorságot érző nézők dobják fel a labdákat. Jó volt megtapasztalni azt a nyitottságot, amivel a jelentkezők hozzájárultak a műsorhoz, nem egyszer nagyon drámai, nagyon intim történetekkel. És jó volt látni azt a koncentráltságot is, ahogy a színészek mindehhez hozzáálltak, és a különféle technikák segítségével, egymás rezdüléseit figyelve visszaadták, jobban mondva leképezték az elhangzottakat. Fontos megemlíteni, hogy amatőr társulatról van szó, ám ez legfeljebb olyankor éreztette hatását, mikor a semmiből kellett azonnal drámai hatást elérni, az azért tényleg nehéz, de az építkezéseknél, a folyamatok megjelenítésénél, a feszültségoldásoknál nagyon rendben volt minden, ami a színpadon történt.

Az este a pár perces színpadi játékokból, a nézők történeteiből és a játékmesteri átkötésekből állt össze. Bár ez utóbbi néha a kelleténél többnek és bizalmaskodóbbnak tűnt, az arányok nagyrészt rendben voltak. A színészek teljesítménye mellett feltétlenül meg kell említeni a jelenetek alatti zenét rögtönző szaxofonost: teljesítménye ahhoz az igazán jól működő filmzenéhez hasonlítható, ami fel sem tűnik, amikor szól, s csak utólag jövünk rá, hogy mennyi pluszt tett hozzá az egész produkcióhoz.

A színészek játéka révén a mesélésre vállalkozó nézők tulajdonképpen kívülről vethettek magukra pillantást, és úgy tűnt, elégedettek voltak a látottakkal. No persze hozzá kell tenni, hogy miután a központi téma az életükben bekövetkező pozitív fordulat volt, nem problémáik gyökereit kellett keresniük, nem gyengeségeikkel kellett szembenézniük, hanem meghozott döntéseik megerősítését, pozitív visszacsatolását kaphatták meg.

A playback (visszajátszós) színház fontos és hatékony terápiás eszköz, s ez akkor is érződik, amikor közönség van, ennélfogva a metódus, a technika ugyanannyira szolgálja a szórakoztatást mint a gyógyítást.
Úgy sejtem, van, akinek így is segít.
Abban meg biztos vagyok, hogy senkinek sem árt.

#  SzJ, 2015-02-28

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére