Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Tájékoztató

  • A Kultifilter egy magánszemélyek által útjára indított és gondozott weboldal, mely azzal a célból jött létre 2012-ben, hogy az oldal szerzői ezen a felületen osszák meg véleményüket (jellemzően) valamely kulturális alkotásról, eseményről, jelenségről.

    Az oldal készítői a látogatók személyes adatait nem gyűjtik, nem kezelik, nem továbbítják. Az oldal nem használ sütiket (cookie-kat) és semmilyen módon nem azonosítja a látogatókat.

    A Kultufilter.hu weboldalon olvasható anyagokhoz 2018. március 31. után csak a Kultifilter Facebook-oldalán lehet hozzászólni.

    Az oldalon megjelenő anyagok a szerzői jogi törvény védelme alá esnek, ugyanakkor a weboldal üzemeltetőivel folytatott egyeztetést követően, a Kultifilter.hu oldalra való hivatkozással (továbbá adott esetben a szerző nevének feltüntetésével) szabadon felhasználhatók.

    Az írások átvételével kapcsolatos kéréseket, valamint az egyéb észrevételeket, üzeneteket, kéréseket a Kultifilter készítői az alábbi e-mail címen fogadják:

    email

Mi tesz minket emberré? (Csányi Vilmos: Íme, az ember)

ik 2018 003aA címben feltett kérdés egyszerű, de jó választ nagyon kevesen tudnak rá adni. Azt hiszem, Csányi Vilmos ezen kevesek közé tartozik. Bevallom, a Széchenyi-díjas biológus, etológus, tanár, akadémikus munkásságával még csak érintőlegesen találkoztam. Ám miután elkezdtem hallgatni-nézni a vele készült beszélgetős videókat a YouTube-on, hamarosan rájöttem, hiba volt, hogy eddig elkerültem. Egyedi látásmódja és nagy tudása annyira lenyűgöző volt, hogy sorra hallgattam az elérhető felvételeit. Igaz, nem mindig értettem vele egyet – persze nem a tudományos eredményeivel, hiszen ahhoz nem értek, hanem inkább csak néhány világnézeti kérdésben. De még ilyenkor is elgondolkodtatott.

Nem csak azon YouTube-os videók számosak, ahol szerepel, rendkívül termékeny író is: számtalan publikáció és ismeretterjesztő, tudományos könyv szerzője. A videók sorában akadtam rá könyvbemutató beszélgetésére, ami meghozta a kedvemet 2015-ben megjelent, Íme az ember című összefoglaló, ismeretterjesztő művéhez.

Bár így nincs kimondva, nekem az volt a benyomásom, ebben a kötetben arra tesz kísérletet, hogy egy hosszú, kutatással eltöltött élet legfontosabb tapasztalatait és eredményeit egy tömör és mindenki által érthető könyvbe sűrítse.

Egy olyan könyvbe, amiből választ kapunk afféle kérdésekre, hogy mely kivételes tulajdonságok számítanak az élővilágban jellegzetesen emberinek, mi az, amiben az emberek alapvetően különböznek az állatoktól, és milyen elvek szervezik az élővilágban szintén egyedülálló emberi közösségeket. Csányi Vilmos nagyon meggyőző válaszokat ad ezekre a kérdésekre. Minden fejezetből erősen érezhető, hogy széles látókörrel és a tudományágak közötti áttekintéssel rendelkezik, és ennek köszönhetően bámulatos magabiztossággal vezet minket át a problémákon.

Ugyanakkor folyamatosan igyekszik objektív is maradni, a szó legnemesebb értelmében: soha nem ítélkezik. Az ideális tudomány művelője: kutató, aki a tudományos igazságot keresi. Nem indokokat gyárt, csak magyarázatokat ad.

Olvasás közben bennem többször felmerült, hogy talán érdemes lenne a könyvben leírt, a humánetológia által az emberek vizsgálatakor használt fogalmakat (például Csányi egyik kedvenc fogalmát, a hiedelemrendszert) magára a tudományra is vonatkoztatni. Amikor például a kulturális tények evolúciós magyarázatait olvassuk, a kutató olyan összefüggésekre hivatkozik, amiket a tudomány „kísérletezés, megismételhetőség és megfigyelés” módszereivel lehetetlen alátámasztani, hiszen ma például senkinek nincs lehetősége megfigyeléseket végezni az ősember életmódjával kapcsolatban. Akkor ezek mennyivel is többek egy mégoly jól alátámasztott hiedelemrendszernél?

Természetesen arra sem kapunk választ, mert nem is kaphatunk, hogy vajon mivégre is jó a mindenek fölött álló objektivitás és a tudomány művelése. Ezeket a kérdéseket talán nem is egy ilyen könyvnek kell megválaszolnia – de nagyon jó az a könyv, amely nem csak kinyilatkoztat, hanem olyan gondolatokat ébreszt és módszereket mutat, amelyekkel a tudomány önmagára is reflektálhat.

Mindezek mellett a könyv bizonyos tekintetben társadalomkritika is: időnként ki-kiszúr például a feministák vagy a szociológusok felé. A modern, elidegenedett társadalom pedig ugyanúgy mérlegre kerül, mint az izraeli kibucok. De azért ez egyáltalán nem „botránykönyv”. Csányi csak bemutatja tudományterülete eredményeit, és – ha látszólag ad is álláspontot – a következtetések levonását meghagyja az olvasónak. Végül mély bölcsességgel mesél az individualizációról, az egyszemélyes csoportokról. Megpróbál a maga tárgyilagos, de mégis szeretetet sugárzó módján utat mutatni.

A hogyanokkal ellentétben az életre vonatkozó nagy miértekre persze – ahogyan egyik előadásában elmondja – a tudomány nem ad választ. A könyvben a szerző nagyon sok, már korábban különböző újságokban megjelent írását is megtaláljuk a fejezetek közé fűzve. (Az írások végén azok megjelenési dátuma is szerepel, gyanúm szerint több helyen hibásan.) A könyv vége felé beillesztett egyik korábbi írásában saját életfilozófiájáról is vall a szerző. Szerintem ez az egyetlen kevésbé sikerült része a könyvnek. Csányi Vilmos úgy érezhette, hogy az általa folytatott tudományos kutatás vészesen lebontotta a természetfölöttibe, a spirituálisba és a transzcendensbe vetett hitet. Hiányérzete támadt és ezért aztán saját életfilozófiát próbál teremteni. A filozófiát a különböző emberi „történetekre” alapozza, mindez azonban üres és száraz marad. Nem ad a miértekre igazi választ, nem ad értelmet, nem ad vigaszt, nem ad katarzist.

A könyv erénye nem ebben van, nem azt mutatja meg, hogy honnan jöttünk és hová tartunk. A könyv értéke az, hogy megmutatja, kik vagyunk. Választ kapunk arra, hogy mi tesz minket emberré és sugárzik belőle az a meggyőződés (ami az olvasóra is átragad), hogy minden nehézség ellenére embernek lenni jó.

CSÁNYI VILMOS: Íme, az ember – 388 oldal, Libri Kiadó, 2015

# Sipi, 2018-08-08

Vissza a tetejére