Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Az általunk jól ismert norvég (Erlend Loe: Doppler hazatér)

ik 2017 001aAz első könyvben (Doppler) az addig oslói mintapolgárként élő Andreas Doppler csapot-papot, családot-munkát otthagyva kivonult a természetbe, hogy ledobja magáról a civilizáció minden nyűgét. A város melletti hegyoldalban elmélkedik, ironizál, keménykedik, önbecsap, mígnem a helyzet úgy alakul, hogy a remeteségéhez választott helyszín szűknek bizonyul számára, így hát,  ha már amúgy is megvilágosodott, hát igehirdető hevülettől hajtva továbbáll. Addig-addig caplat, mígnem Svédországban találja magát, ahol (és ez már a folytatás: Doppler, az utak királya) csak téblábol ide-oda két nála jóval erősebb személyiség bűvkörében.
Most pedig hazatér.

      ERLEND LOE:
      Doppler hazatér – Avagy a világ vége, ahogyan ismertük
      344 oldal
      3750 Ft
      Scolar Kiadó
      2017

A Doppler-sorozat harmadik részének eredeti címe: Az általunk ismert világ vége.
A regény maga pedig olyan, mintha az általunk eddig ismert Loe-stílusnak lenne vége. Már maga a terjedelem is nagyobb, mint ami az eddig megjelent könyvekre jellemző volt, ráadásul a szellős fejezeteket és bekezdéseket felváltották a masszív, betonkemény passzusok. Mintha a szövegben így képződne le, hogy az eddig könnyedén röpködő antihős most teljes sebességgel zuhanva csapódik be a való világba, s közben csak kavarog az agyában a sok okosság, ami elől az első részben menekülni próbált.

Doppler tehát hazatér, és megpróbál ismét beilleszkedni. Ám míg eddig csak problémái voltak, most már konfliktusai is adódnak, melyeket a rá jellemző megszállottsággal úgy kezel, hogy bármibe fog, bármivel kompenzál, bármire kényszerül, elmegy a végletekig. Főzés? Repülőmodell-reptetés? Nem gond: mesterszintig jut. Még a közelgő fagyhalált is a kis gyufaárus lány módjára várja, a tejivás nagyszerűsége mellett pedig Kennedyként tesz hitet: „Ich bin ein Molokaner!” Egyéb tevékenységeiről nem is beszélve – de azok felemlítésével már több meglepetést is elrontanék (igaz, a borító képi világa amúgy is több mint árulkodó).

Százszázalékos írói stílusváltásról persze nem beszélhetünk, a szöveg csak formát és a mennyiséget tekintve mutat új jegyeket – jelen van mindaz az abszurd, a „pihentagyúság”, a „görbetükör”, a társadalomkritika, ami élvezetessé teszi Erlend Loe regényeit. Az új mellékszereplők ezúttal is karakteres figurák, az eddig – úgy a főszereplő, mint az író által – elhanyagolt feleség erősebb kontúrokat kap, és az események ezúttal is távol állnak a szokványostól (legalábbis azok számára, akiktől meglehetősen idegen például a kerti fenyőfán fészkelés, vagy épp a megelőző jelleggel elvégeztetett vakbélműtét – hogy csak a kevésbé meredekebb húzásokat említsem).

Nőtt a terjedelem, tágult a szöveg, sötétedett a világ. Sőt, nemcsak sötétedett, hanem vége is van. Vagy lesz. De Dopplernek már nem számít, ő hazatért. Nem épp oda, ahova tervezte, de oda, ahol végre megtalálta magát.

#  SzJ, 2017-04-29

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére