A megtalált tragédia – Rejtő Jenő emlékére

ik 2016 004aTHURÓCZY GERGELY (szerk.):
A megtalált tragédia
Rejtő Jenő emlékére
366 oldal
4990 Ft
Szépmíves Könyvek
2016

*

Abban, hogy Rejtő Jenő neve fogalommá vált, műveinek színvonala és hatása mellett az is szerepet játszott, hogy életéről szinte több legenda született, mint amennyi tény a rendelkezésünkre állt. S bár ez a helyzet idővel változott, a népszerű íróval kapcsolatban – talán óhatatlanul is regényeinek világához igazodva – továbbra is a folklórelemek domináltak. A legendátlanításban, az objektív életrajz és pályakép megrajzolásában elévülhetetlen érdemeket szerzett Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum tudományos munkatársa, aki már jó ideje foglalkozik a Rejtő-hagyatékkal; tényfeltáró kutatásainak eredményeit Az ellopott tragédia című kötetben adta közre tavaly a múzeum. (Lásd recenziónkat.)

A most megjelent, A megtalált tragédia címet viselő kiadvány a múzeumi anyag rövidített, átdolgozott változata. Míg a tavalyi kötet a tudományosságot helyezte előtérbe, e mostani könyv összeállításakor az olvasmányosság volt a cél. S bár ezáltal a terjedelem csökkent, a tanulmány szövege számos ponton új információkkal egészült ki, emellett helyet kapott benne néhány, nyomtatásban eddig meg nem jelent szöveg, valamint a korábban sokak által hiányolt, eddigi legteljesebb Rejtő-bibliográfia is.

Bár forráshiány miatt egy igazán részletes életrajz összeállítása lehetetlen feladat, az aprólékos munkával egymáshoz illesztett információmorzsákból meglehetősen kontúros biográfia rajzolódik ki a kötetben. Az alkotói pálya megannyi állomása, a kipróbált műfajok sokszínűsége amennyire törvényszerű, ugyanannyira érdekes, főképp azok számára, akik Rejtőt csak mint a légiós-piszkosfredes könyvek szerzőjeként ismerik.

Kamaszversekkel, Ady-utánérzéses poémákkal indul az útkeresés, riporteri szárnypróbálgatással és színitanodáskodással vegyítve, amit a későbbi regények egyik forrásul szolgáló nyugat-európai csavargás követ. Hazatérése után Rejtő ismét az írott szóra építve próbál megélni: bár Nagykörút címen elindított bulvárlapja megbukik, kabarétréfákat, operettlibrettókat jegyez,és kis terjedelmű ponyvaregényeket szállít, melyek ekkor még csupán a műfajjal szemben támasztott elvárásoknak, sablonoknak felelnek meg. Nagyregényei sorában is csak a harmadik könyvben, az 1938-ban megjelent A fehér folt-ban tűnnek fel a védjeggyé vált stíluselemek, s bár a kiadó ódzkodik a humor túlzott alkalmazásától, a közönség veszi a lapot, és Rejtő felér a csúcsra. A következő években azonban túlhajtja magát, minek következtében összeroppan, s végső csapásként 42-ben megkapja a munkaszolgálatos behívót. A többit már tudjuk – mondhatnánk, de pont ez az emlékkötet bizonyítja be, hogy mennyi minden lapul az iskolásmódra felmondott életrajz mögött.

Tanulságos például rádöbbeni, hogy valójában mekkora sztár is volt annakidején a befutott Rejtő – hogy hányan lopták, utánozták sztorijait, mondatait, karakterneveit, regénycímeit.
Hogy milyen igényességgel gondozta szövegeit.
Hogy milyen brutálisan rövid idő alatt tette le az asztalra a klasszikusokat. (Szemléltetésképp talán elég megnézni egyetlen év, 1940 termését: Vesztegzár a Grand Hotelben; Az elátkozott part; Piszkos Fred, a kapitány; Tigrisvér; A három testőr Afrikában; A tizennégy karátos autó.)

Tragikus viszont, hogy e teljesítmény, a munkaholizmus mögött milyen prózai okok állnak: a játékszenvedély és a nőtartási kötelezettség, melyek miatt hiába keresett – a korabeli dalban megénekelt, viszonyítási pontként használható – 200 pengőnél sokkal, de sokkal többet, folyamatosan pénzszűkében szenvedett.
(Mellékesen: visszatekintve hasonlóképp tragikus felhangja van annak, hogy 1941-es megjelenésekor a ma már láger-vízióként emlegetett Csontbrigád az olvasók számára csupán egy volt a vicces Rejtő-regények sorában; kortársi visszaemlékezés alapján „halálra nevették rajta magukat az emberek”.)

Személyiségének megismeréséhez érdekes adalékul szolgál egyebek mellett, hogy kivételes memóriával és logikai készséggel rendelkezett (akárcsak testvérei), miként az is, hogy a nőkkel (bár válogathatott közöttük) nem igazán boldogult – talán az sem véletlen, hogy a ponyvaműfajok közül egyedül a szerelmesregényekhiányoznak az életműből.
S bár a klasszikus, közszájon forgó sztorikat ugyan több adat is cáfolja, a bohém Rejtő-képet egyenesen gazdagítja az az információ, hogy a szerző egy sérülés miatt nem igazán tudott mosolyogni, minek következtében a társaságban szórt poénjait fapofával adta elő.

Az emlékkötetben az alkotói pályakép mellett a művek utóéletéről, a hagyaték sorsáról is képet kaphatunk, s a könyvben a törzsanyagot jegyző Thuróczy Gergely tanulmánya valamint a szövegközlések és a képanyag mellett Perczel Olivér számol be Rejtő utáni levéltári nyomozásáról.

Bár a tavaly megjelent emlékkötethez képest e mostani kiadvány valóban rövidebb, lényegre törőbb, a célul kitűzött olvasmányosság megvalósulását nem igazán segíti a hivatkozások, gondolat- és zárójelek garmadája, s a tárgyilagos szövegekbe gyakorta beszúrt Rejtő-idézetekkel kapcsolatban is inkább maradjunk annyiban, hogy az eredeti művekben valóban viccesek. Ugyanakkor egyértelmű, hogy az alapos munka, az utána- és körüljárás során szerzett ismeretanyag közreadása nem öncélú, a rengeteg információ- és adalékmorzsa rendezett publikálása még ebben a redukált változatban is kincsesbányát jelent minden Rejtő-rajongó számára.
Pozitívum továbbá, hogy a könyvet a Szépmíves Kiadó gondozza, amely a terjesztést illetően (a Líra Könyv Zrt. tagjaként) jóval nagyobb potenciállal bír, mint a korábbi tanulmánykötetet megjelentető Petőfi Múzeum, így talán több figyelem irányul erre a valóban hiánypótló, a méltán népszerű szerző méltatlanul ismeretlen pályáját feltáró kiadványra.

#  SzJ, 2016-12-08

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned
Vissza a tetejére