Ajánlott oldalak

  • b nenezzel

    b sondheim

    b csipke

Tájékoztató

  • A Kultifilter egy magánszemélyek által útjára indított és gondozott weboldal, mely azzal a célból jött létre 2012-ben, hogy az oldal szerzői ezen a felületen osszák meg véleményüket (jellemzően) valamely kulturális alkotásról, eseményről, jelenségről.

    Az oldal készítői a látogatók személyes adatait nem gyűjtik, nem kezelik, nem továbbítják. Az oldal nem használ sütiket (cookie-kat) és semmilyen módon nem azonosítja a látogatókat.

    A Kultufilter.hu weboldalon olvasható anyagokhoz 2018. március 31. után csak a Kultifilter Facebook-oldalán lehet hozzászólni.

    Az oldalon megjelenő anyagok a szerzői jogi törvény védelme alá esnek, ugyanakkor a weboldal üzemeltetőivel folytatott egyeztetést követően, a Kultifilter.hu oldalra való hivatkozással (továbbá adott esetben a szerző nevének feltüntetésével) szabadon felhasználhatók.

    Az írások átvételével kapcsolatos kéréseket, valamint az egyéb észrevételeket, üzeneteket, kéréseket a Kultifilter készítői az alábbi e-mail címen fogadják:

    email

„Évtizedes beidegződéseket nehéz megcáfolni” (Interjú Thuróczy Gergellyel a Rejtő-legendáriumról)

iint 2014 001aRejtő Jenő emlékére rendezett kiállítást a kelenföldi Szabó Ervin Könyvtár. Az ehhez kapcsolódó eseménysorozat részeként tartott előadást a szerző kultikus utóéletéről Thuróczy Gergely, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) tudományos főmunkatársa, akit a Rejtő-legendárium kialakulásáról kérdeztünk.

   – A harmincas években a ponyvaregények piacán Rejtő nem egyedüliként volt népszerű, foglalkoztatott szerző. Miért pont az ő művei állták ki az idők próbáját?

   – Mert bár ugyanazokat a kliséket használta, mint kortársai, Rejtő a pesti humort is beleoltotta az akkori divatos műfajokba, így megújította a kaland- és a légiós regény műfaját. De emellett a nyelvi humora is egyedülálló, és nagyon ráérzett a korszellemre, a pesti fílingre, a magyar nagyvárosi hagyományokhoz, közép-európai nyomordáridónkhoz kötődő abszurdra is. („Nem lehet minden pofon mellé egy közlekedési rendőrt állítani!” – abszurd szellemesség, de a mondatban benne van a korból és a kalandregényekből ismerős erőszak szublimálása, az államhatalmi erőszak-monopólium megszemélyesítőinek fricskázása is.)

   – Rejtő pár év alatt írta meg nagyregényeit, az évtized végére pedig életvitele és a politikai helyzet miatt kimerült, idegileg meggyengült. Elmondható, hogy leszálló ágban volt és sikereit valószínűleg nem tudta volna megismételni, illetve írásaiban nem tudta volna hozni a korábbi színvonalat?

   – Tele volt ötletekkel, de nem volt ideje kellőképpen kidolgozni őket. Utolsó könyve, A megkerült cirkáló megjelenését már nem érte meg, és érezni a szövegen, hogy hiányos alapanyagból rakták össze. A „mi lett volna ha” ezúttal is tágterű kérdés, de szerintem, ha túléli a háborút, akkor az ’50-es években megőrült volna, vagy börtönbe kerül, netán ad absurdum – miután a kabaréjelenetek és a ponyvaregények sem művészi indíttatásból, hanem megélhetési okokból születtek – termelési regényeket ír és később a szégyenbe hal bele...

   – Be lehet-e határolni, hogy mikortól, és minek a hatására lett népszerű íróból kultikus szerző?

   – A hosszú csend után a ’60-as években a Magvetőnél, az Albatrosz Könyvek sorozatban újra megjelent regények, illetve Korcsmáros Pálnak a Fülesben közölt képregényei indították el a hullámot, ami nagyjából a rendszerváltásig tartott ki. Óriási volt Rejtőre az igény, ezt tükrözték a példányszámok is. Ha viszont nem lett volna a Kádár-kor viszonylagos elszigeteltsége, ha nagyobb a szórakoztatási piacon a kínálat, akkor biztos, hogy nem beszélhetnénk ilyen mértékű sikerről. Az ismertté válásban szerepet játszott az is, hogy Rejtő nem csak Pesten hatott, ahol azért volt színházi, zenei élet, és olykor nemzetközi sztárok, hírességek is megfordultak – egy olcsó Rejtő-könyvet akkoriban bárki megengedhetett magának, és majd’ minden faluban akadt könyvtár is, léteztek üzemi-szakszervezeti stb. könyvtárak, ahol a legegyszerűbb, krimin kívül egyebet sem olvasó emberek is hozzájutottak a világszínvonalú, ámde jóformán csak idehaza értett-értékelt Rejtő-ponyvákhoz. Rengeteg nyelven és országban adták ki Rejtőt az elmúlt 50 évben, de másutt még csak meg sem közelítette az itthoni kultuszstátuszt (míg pl. az Agatha Christie-könyvek és egyéb klasszikus krimik, vagy napjainkban a Harry Potter és társai világszerte hódítanak). Tévé- és rádióműsorból sem volt akkora a kínálat (videóról, magnóról, hanglemezről nem is szólva – ma szinte mindezt pótolja az internet, kényelmesen és hihetetlenül olcsón), valamint: akkoriban eleve többet olvastak az emberek...

   – Rejtő könnyelmű, bohém életmódját több adat, információ is megerősíti. Mennyire járulhatott ez hozzá ahhoz, hogy kialakultak körülötte a városi monda-szerű anekdoták?

   – Rejtőről több a legenda, mint a tényanyag. Mivel az életéről keveset tudni, az érdeklődő olvasók a maguk módján, az életrajzi adatokhoz mindenféle jópofaságot, vándoranekdotát hozzácsapva „orvosolták” az információhiányt, de a sztorik jó része megcáfolható az időközben előkerült dokumentumok illetve a kortársak beszámolói alapján. Talán a legerősebben az a legenda tartja magát, hogy a kávéházban kéziratoldalakkal fizetett, ám az előkerült levonatokon látszik, hogy mennyire tudatosan, többször is javítva, módosítva szerkesztette, csiszolgatta szövegeit. Ez alapján kizárt, hogy a kávéházi asztalnál már kész anyagot produkált volna. A PIM-ben őrzött töredékes Rejtő-hagyatékban gyakori az olyan kéziratoldal, ahol több a korrekció mint az eredeti szöveg. Kortársi/munkatársi beszámolók szerint akár 4-5 körben is javította a szövegeket, és nagyon rossz néven vette, ha a kiadók kéretlenül húztak a kéziratokból (10-12 oldalas levéldörgedelmekben kelt ki az eljárás ellen). Hiába volt ponyvaszerző, nem csak a pénz érdekelte, úgy viszonyult a szövegeihez, mint az igazi, a „nagy” írók, körömszakadtáig harcolt eredeti elgondolásaiért.

   – Hámori Tibor 1982-ben megjelent, Piszkos Fred és a többiek című könyve új elemekkel gazdagította a legendáriumot, vagy csak formába öntötte a már közszájon forgó történeteket?

– A könyv történeteinek egy része igaz lehet, van, amit utóbb vissza is tudtam igazolni. De semmiképp nem tekinthető valódi életrajznak, tudományos munkának, hisz például álneveken szólít meg szereplőket, és ellenőrizhetetlen pletykákat is szép számmal közöl. Azt mondanám, hogy Hámori munkája inkább egy fenntartásokkal kezelendő, „ténypedzegető bulvárriportkönyv”. Ugyanakkor kétségtelenül érdeme, hogy a rossz minőségben leközölt dokumentumokból – melyek azóta eltűntek, vagy lappanganak – sok érdekesség kiderül.

   – Hogyan fogadja a közgondolkodás a „kijózanító” információkat? Felülírhatják-e a tények a Rejtő-legendáriumot? Hiszen például nemrég örökítették meg tűzfalfestményen „azt a pincért”, akinek Rejtő kézirattal fizetett...

   – Jó ideje harcolok a legendák ellen, ám eleddig hasztalanul. Évtizedes beidegződéseket, kedélyesen mesélhető, jópofa sztorikat nem is lehet megcáfolni: egymillió mezei olvasó ellen mit sem ér a felkészült kutató szava. (De sajna irodalmároktól is rendre hallom a már megcáfolt anekdotákat…).

   – Van-e realitása annak, hogy a korabeli forrásokra támaszkodva, a legendákat a helyükön kezelve megjelenjen könyv formájában egy korrekt Rejtő-életrajz?

   – Szerintem ez reménytelen, legalábbis azon a szinten, ahogy kortársai (a Nyugatosok, József Attila, Radnóti, vagy Faludy, netán korábban Ady, Karinthy) munkássága, életrajzi adatai fel vannak tárva. Mindazonáltal gyűjtögetjük, rendezgetjük össze, amit lehet, és ha teljes életrajz elkészítésére nincs is semmi esély, talán néhány dolgot helyrerak majd az a Rejtő Jenő-emlékkönyv, ami épp most áll szerkesztés alatt.

#  SzJ, 2014-10-30

Vissza a tetejére